PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2020.11.19 23:00

A gép forog – Pór Károly publicisztikája

 

Szerdán, a Puskás Aréna felé menet, a piros-fehér-zöld maszkom láttán egy ismeretlen megszólított: „Meccsre megy?” Máskor a hasonló kérdéseket gyors biccentéssel, halk igennel intézem el, elkerülve a válaszként gyakran érkező – „ezért a falábú csapatért” kezdetű, és a magyar futballról kórképet festő, lesajnáló reakciókat. Most azonban határozottan, büszkén mondhattam: „Igen, meccsre megyek, ma megint játszanak a fiúk!” „Milyen meccs lesz, ma van a Fradi–Juve?” – kaptam az újabb váratlan kérdést, bár annyi nívós csapat érkezik manapság Magyarországra nagy mérkőzést játszani, hogy lassan már nem is csoda, hogy a kívülállók összekeverik őket. – „Ja, hogy a Juve már volt? Nem vagyok egy nagy focis, csak annyit tudok, hogy kijutottunk az Eb-re!” Igen, ezt ma már mindenki tudja – még a nem nagy „focisok” is –, hogy a mieink a realitást felülírva ott lesznek a jövő évi Európa-bajnokságon, de sokkal többet is tettek ennél. A magyar labdarúgó-válogatott őszi teljesítménye kapcsán néhány fogalom új értelmet nyert, vagy azt is mondhatjuk, sok mindent a feje tetejére állítottak a srácok, és ezt a törökök elleni Nemzetek Ligája-csoportmeccsen is bizonyították.

Az egyik, széles körben elterjedt közhely az volt, a nemzeti együttes a papíron erősebb csapatokat tétmérkőzésen nem tudja megverni, ha pedig nagy ritkán mégis, akkor csak azért, mert szerencséje volt (mint itthon a horvátok vagy a walesiek ellen). Érdekes, amikor az utolsó percekben kapott gólok miatt veszítettünk anno egymás után többször is a svédek ellen, vagy ikszeltünk a románokkal, vagy erősen vitatható játékvezetői ítéleteket követően kaptunk kettőt a szlovákoktól, senki sem mondta, hogy mázlija volt az ellenfélnek, csak azt, hogy nem vagyunk elég jók. És ez volt az igazság! A válogatott az elmúlt években, évtizedekben általában nem tudta átlépni a saját árnyékát, és ha voltak is jó periódusai egy-egy találkozón belül az erősebbekkel szemben, ezt nem tudta kilencven percig állandósítani, a meccsek hajrájára elfáradt. Nem volt véletlen, hogy az ellenfelek gyakran az utolsó húsz percben döntötték el a mérkőzéseket, mert addig tartott a mieink ereje, a koncentrációja, utána már jöttek a hibák, és már nem tudtunk javítani. Mostanában viszont már ez nem így van! Az idei 12 gólunkból hatot az utolsó húsz percben, hármat pedig a 87. perc után szereztünk, közülük egyet éppen szerdán a törökök ellen.

Persze a múlt heti, pótselejtezős diadal után is voltak olyan vélemények, melyek szerint megint csak a szerencsének köszönhettük az Eb-részvételt érő győzelmet (azok után, hogy az izlandiak az elején ajándékba kapták a vezetést...), nem pedig annak, hogy a korai hiba után nem esett össze a csapat, és végig nyomás alatt tartotta a vendégeket, a 20 éves Szoboszlai Dominik pedig elbírta a terhet, és klasszis gólt szerzett az utolsó percben. Bármennyire is hihetetlen ez, de hét veretlenül megvívott tétmeccs (a nyolcból, köztük öt győzelem), többségében az európai középmezőnybe tartozó riválisokkal szemben (talán csak a bolgárokra nem érvényes ez a kategória), győzelem Szerbiában, Bulgáriában, itthon Izland ellen, a törökök ellen pedig oda-vissza, már nem nevezhető a véletlen művének. Mint ahogy az sem, hogy a nyolcból négy találkozón gólt sem kaptunk, viszont egy kivétellel mindig lőttünk. Korábban az is jogos kritika volt, hogy nem tud idegenben fontos mérkőzéseket nyerni együttesünk, hát most a négyből megnyert hármat (egy iksz mellett)!

Nem a véletlen műve, hogy miként a törökök ellen, úgy a többi őszi mérkőzésen is látszott, mit akar játszani a csapat, főleg a hazai találkozókon próbálta minél többet birtokolni a labdát, és ebből megvoltak a helyzetei is. A szerbek elleni tiki-taka a magyar gól előtt kimondottan látványos volt, de az elmúlt egy hétben Izland és Törökország ellen is modern, gyors, egyritmusú támadásokból szép gólokat értek el Kalmár Zsolték. Miközben hátul olajozottan működött az idén rendszeresített, három belső védős felállás – a nyolc meccsből csak egyszer fordult elő, hogy egynél több gólt kaptunk, 2019-ben hatszor. Ezt már nem véletlennek, szerencsének, hanem fejlődésnek nevezik...

A fejlődés pedig abban is megmutatkozik, hogy az idén már nem okozott gondot – úgy, mint tavaly ilyenkor Walesben –, ha kiesett egy-két kulcsember a csapatból. A nyolc őszi meccs felén például nem is játszott Szoboszlai Dominik, és a törökök elleni NL-csoportzáró összecsapásról különböző okok miatt hatan hiányoztak az Izland elleni, egy héttel korábbi győztes csapatból. Mégis azt láthattuk, hogy mindenki tudta, hol a helye, mit kell tennie a pályán. Szoboszlai hiányában Kalmár volt a középpálya, Willi Orbán helyett Lang Ádám a védelem vezére. Dibusz Dénes három meccsen állt a kapuban a Nemzetek Ligájában, ezeken csak egy gólt kapott, a törökök ellen bravúrokkal járult hozzá a sikerhez. A harmadik válogatott meccsén szereplő, szerdán csereként beálló Varga Kevin pedig olyan lendületet hozott a játékunkba, hogy öröm volt nézni, mindkét gólunkban főszerepet vállalt. Ráadásul az elmúlt egy hetet úgy teljesítette két győzelemmel és egy döntetlennel az együttes, hogy nélkülöznie kellett a kispadról koronavírusos szövetségi kapitányát, Marco Rossit. Ahogy már Madách Imre is megírta: „A gép forog, az alkotó pihen.”

Marco Rossi ugyanis két év alatt valódi műremeket alkotott! Volt olyan balszerencsém, hogy elődje, Georges

Leekens mindhárom hazai meccsét a helyszínen láttam, és bár mindegyiken „csak” egy góllal kaptunk ki – Kazahsztántól 3–2-re, Skóciától 1–0-ra, Ausztráliától 2–1-re –, megdöbbentő volt látni, hogy a két évvel korábban még Eb-szereplő magyar válogatott hová süllyedt, mennyire ötlettelenné, céltalanná vált a futballja. Az olasz mester nem a nulláról, hanem a mélygarázsból indult el egy roncskocsival. Az első meccsen még vele is kikaptunk, de aztán szép lassan elkezdte kipofozni a tragacsot. Szétszedte, majd újra összerakta a hátsó tengelyt (szerkezetet váltottunk, Kádár Tamás helyett Willi Orbán lett a védelem irányítója), vezérműtengelyt cserélt (Dzsudzsák Balázs helyett Szoboszlai Dominik és Sallai Roland vált kulcsemberré a középpályán). Tavaly még így is le-lefulladt a motor, például Zágrábban vagy Cardiffban. Aztán erre az őszre kiváló, új alkatrészeket épített be (mint Holender Filip, Loic Nego, Sigér Dávid, Szalai Attila), a roncsból így csillogó-villogó, jól működő autót varázsolt. A következő, igencsak nagy próbatétel a kopásállóság lesz, hogy az elért szintet hosszú távon is meg tudja-e tartani a csapat.

Mindenesetre kiderült, hogy a most íródó történet már nem dráma, nem a magyar futball tragédiája. Ez hősköltemény, a történtek ezen az őszön minden előzetes várakozást felülírtak! A következő Nemzetek Ligája-kiírásban Európa 16 legjobb csapata között szerepelhetünk a csoportelsőségnek köszönhetően, jó eséllyel a következő években előbb vb-, majd újra Eb-pótselejtezőt is játszhatunk, de még az is lehet, hogy anélkül jutunk ki egy világeseményre. Ha hinni lehet a világhálón keringő képeknek, egy szurkoló magára tetováltatta az Izland ellen egyenlítő Loic Nego nevét, egy másik pedig József Attila Tiszta szívvel című versébe foglalta bele Szoboszlai Dominikot: „Húsz esztendőm hatalom, húsz méterről berúgom...”

Őrült őszünk volt...

2021.01.14 23:34:16

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Ilyenkor persze mindent rózsaszín köd borít.

2021.01.11 09:56:13

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

„Isten hozta! Isten tartsa! Isten vezérelje Nagyméltóságodat, a magyar kultúra legfőbb őrét és a magyar sport hivatott vezérét!”

2021.01.10 21:11:11

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

„Amikor ismeretlenek állítanak meg az utcán, hogy köszönik az élményt, az bizony jó érzés.”

2021.01.02 21:44:58

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Szoboszlai Dominik és Gulácsi Péter egyaránt méltó a dobogóra.