Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2025.06.14. 09:45
null
Évről évre nagy siker a Kocsis-kupa (Fotó: fcbacademy.hu)
Ötödször emlékeznek tornasorozattal a Barcelona labdarúgócsapatának legendás magyar csatárára, Kocsis Sándorra, az országos döntőre szombaton a Kánai úti sportcentrumban kerül sor.

A Kocsis-kupán 22 csapat, tizenhat fiú-, valamint hat leányegyüttes vesz részt. A Barca Academy Hungary és a Barca Academy Hungary Alapítvány rendezvényén a fiúknál az első hely egyben kvalifikációt is jelent az V. Barca Academy Hungary Cup nemzetközi tornájára.

A Kocsis-kupa létrehozása Kovács Barnabás korábbi barcelonai főkonzul ötlete volt a Kocsis90 Emlékév részeként.

A V. Kocsis-kupa selejtezőit 2025-ben tizenöt helyszínen tartották meg, amelyeken több mint 100 U12-es csapat vett részt, ezáltal csaknem 1500 gyermek versenyzett a döntőért, amelyben 16. csapatként a Nagyváradi Juventus szerepel.

A budapesti finálén neves díszvendégek is jelen lesznek, többek között az Aranycsapat három legendájának utódja, ifj. Kocsis Sándor (ő egyenesen Barcelonából érkezik a tornára), ifj. Buzánszky Jenő és Grosics Edina.

 

Legfrissebb hírek

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 11:00

Lamine Yamal idénye véget ért, a vb-n tér vissza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:26

Yamal sérülése miatt aggódnak a spanyolok

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 09:52

Lamine Yamal győztes gólt szerzett, belesérült, és a Barcelona nem csak őt veszítette el

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 23:55

Sasok és legyek – Malonyai Péter publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.04.20. 01:23

Véget ért az alapszakasz, ők folytathatják a rájátszásban a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.17. 23:19
Ezek is érdekelhetik