Menekülés a döntetlenbe – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.06.18. 23:21

Úgy nézett ki, csak nem akar megszületni az idei labdarúgó Európa-bajnokság első igazi meglepetése. Adódtak tisztes helytállások – az osztrákoké a franciák, a szerbeké az angolok, az albánoké az olaszok, a lengyeleké a hollandok ellen –, de a csoportfordulók bravúrját a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján momentán 48. szlovákok érték el az ugyanitt 3. belgák felülmúlásával. Hiszen a lényeg a győzelem, ugye, azért még nem adnak pontokat, ha valaki állva hal meg a favorittal szemben. Talán sejthető, miért hoztam fel ezt, miért tekintem friss példaképnek északi szomszédainkat: szerdán a magyar válogatott a vendéglátó Németországgal csatázik Stuttgartban.

Gyorsan szögezzük le, nemcsak a bravúrhoz, hanem a helytálláshoz, sőt a megalázó vereséghez is elengedhetetlen ott lenni az aktuális nagy tornán. Erről talán a svédek, a norvégok, a görögök, a walesiek tudnának mesélni a legjobb otthon maradók közül, vagy éppen mi a 2016 előtti időkből, no meg 1986 óta a világbajnokságok kapcsán. Ezúttal azonban, ki ne tudná, veretlenül, csoportelsőként masíroztunk ki sorozatban harmadszor a kontinensviadalra, ahol, szintén ki ne tudná, kezdésként simán kikaptunk Svájctól. Ezek után az egyre jobban belelendülő, elsőre a skótokon átgyalogoló németekkel küzdve kellene megvalósítani John Huston rendező részben Magyarországon forgatott, Sylvester Stallone, Pelé, Michael Caine, Bobby Moore és Max von Sydow nevével fémjelzett, 1981-es háborús sportfilmjének címét: Menekülés a győzelembe.

Vagy éppen a döntetlenbe, bár ilyen alkotást egyelőre nem ismer a mozitörténet. Mert az utóbbi három meccsünkön hiába maradtunk veretlenek összesen öt pontot szerezve az Eb házigazdája ellen, a közelmúltat értelemszerűen felülírja az aktuális forma. Abban talán megegyezhetünk, hogy a svájciak elleni első félidő taktikai hibáival és gyenge teljesítményével senki ellen sincs esélyünk. A második félidőben látottakkal sem biztos, ha a németek a csúcsformájukat futják. Ha viszont nem, a mieink ugyanakkor igen, és mellénk áll a tervezhetetlen, mégis mindig jelenlévő szerencse, akkor bármi megtörténhet. Pontosabban továbbjutni és kiesni még semmiképpen sem tudunk, viszont kiderül, mekkora puttonyt viszünk a Skóciával esedékes vasárnapi zárásra: elviselhetetlenül nehezet-e, vagy jóval könnyebbet. Ezért mondom, hogy hol az a döntetlen? S akkor „csak” meg kell verni a skótokat a végén.

Addig is ajánlom a szlovák–belga meccs videóját tanulmányozásra. No meg persze mindig, minden körülmények között: hajrá, magyarok!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

A két gólszerzőt látták a legjobbnak olvasóink az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.11. 13:54

Provokatív kérdést is kapott az Eb-győztes Fernando Santos a magyarok elleni meccs után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.06.11. 08:59

Így teljesítettek lapunknál a magyar válogatott tagjai Azerbajdzsán ellen

Magyar válogatott
2025.06.11. 08:39

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19
Ezek is érdekelhetik