Gyász: elhunyt Müller Sándor, a Vasas 17-szeres magyar válogatott labdarúgója

Vágólapra másolva!
2024.04.03. 09:16
null
Müller Sándor (1948–2024)
Életének 76. évében elhunyt a Vasas magyar bajnok és 17-szeres válogatott középpályása, Müller Sándor – tájékoztatta lapunkat a játékos fiára hivatkozva Komjáti András, egykori csapattársa, a Vasas legendás játékosa. A hírt Müller Sándor felesége is megerősítette.

Az 1948. szeptember 21-én Budapesten született Müller Sándor pályafutását a III. kerületi TVE-nél kezdte, ahonnan 1968-ban szerződött a Vasashoz, melyet 12 évig szolgált, ezalatt Közép-európai Kupát és Magyar Kupát nyert, illetve tagja volt az angyalföldiek máig utolsó NB I-es bajnokcsapatának az 1976–1977-es idényben.

Müller 1980-ban Fazekas Lászlóval együtt igazolt a belga Royal Antwerphez, de egy év után váltott, és két idényen keresztül erősítette a spanyol Alicantét, amelytől viszont fizetési gondok miatt távozott s egy évre visszatért a Vasashoz, majd 1984-től az alsóbb osztályú osztrák FC Leopoldstadtnál vezetett le.

A 17-szeres magyar válogatott középpályás részt vett az 1982-es spanyolországi világbajnokságon és részese volt a Salvador elleni történelmi 10–1-es magyar győzelemnek, amely a labdarúgó-világbajnokságok történetének legnagyobb különbségű győzelmének számít (az 1954-es Magyarország–Dél-Korea 9:0 és az 1974-es Jugoszlávia–Zaire 9–0 találkozók mellett).

Müller Sándor az elmúlt években cukorbetegséggel és érszűkülettel küzdött. Lapunk úgy tudja, Müller Sándor április 2-ről 3-ra virradó éjjel lett rosszul, összeesett és megállt a szíve, felesége és a kiérkező mentősök is próbálták újraéleszteni, de az életét már nem tudták megmenteni.

Müller Sándor (1948–2024) (Fotó: Török Attila, archív)

 

Legfrissebb hírek

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
12 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
14 órája

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
16 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
17 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
22 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01
Ezek is érdekelhetik