Dilemma a javából – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 23:00

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT ellenfelét, Koszovót az UEFA 2016. májusi budapesti kongresszusán vette fel tagjai sorába, a balkáni ország csapata még nem ért el számottevő eredményt – a Nemzetek Ligájában a D-ligából feljutott a C-be –, ugyanakkor a ranglistán 102. helyen álló együttes jó néhány futballistája az elitbajnokságokban rúgja a labdát. A csapat szakvezetője a német Franco Foda, aki többek között a Sturm Graz és az FC Zürich vezetőedzője és az osztrák válogatott szövetségi kapitánya is volt – segítőjeként dolgozott Szabics Imre.

A Marco Rossi vezette magyar válogatottnak – az erőviszonyok ismeretében – nagy esélye van megőrizni veretlenségét sorozatban a tizennegyedik találkozóján is. Nem is ezen lovagolnék – az Eb fontosabb.

Noha formálódni – mit formálódni, kiforrni – látszik az Eb-keret, a válogatott kispadjára 61. alkalommal leülő szövetségi kapitány, Marco Rossi – apropó, ezzel utoléri a hatvanegyszer válogatottként, s ugyanennyiszer szövetségi kapitányként szereplő Mészöly Kálmánt, s az Aranycsapat kispadjára hatvankilenc alkalommal leülő Sebes Gusztáv nyomába ered – a felkészülési mérkőzések alapján pontot tesz arra a kérdésre: ki legyen az első számú kapus: a 34-szeres válogatott Dibusz Dénes vagy az 52-szer pályára lépő Gulácsi Péter.

A végy egy jó kapust tézissel nincs is gond, de mi a helyzet, ha kettő van, s közülük kell választani?

Marco Rossi igyekszik mindent a mérleg serpenyőjébe tenni: a Bundesliga egyik élcsapata, az RB Leipzig 33 éves kapusa, Gulácsi Péter topbajnokság játékosa, ugyanakkor a vele egyidős Dibusz Dénes az elmúlt öt idényben nemzetközi kupasorozatban részt vevő, a honi bajnokságból játéktudás alapján kiemelkedő Ferencváros futballistája. A szakvezető tisztában van az erényeikkel, gyengéjükkel s azzal is, hogy amikor a többek között Német Kupa-győztes sérült volt, az FTC kapusa remekül helytállt, többek között a kontinensbajnokság selejtezőjében. Ám az sem mellékes, a hosszú kihagyás után visszatérő – előtte 2022. szeptember 26-án az olaszok ellen a kapuban álló – Gulácsi Péter a törökök ellen többször bravúrosan védett. A kapitány ma Dibusz Dénesnek ad lehetőséget, a tesztelésre végső soron ott van még az Írország és Izrael elleni mérkőzés is.

Mondhatni, kellemes gond eldönteni, ki legyen a nemzeti együttes első számú kapusa – Marco Rossi szempontjából azért dilemma a javából.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Magyar válogatott
2024.03.25. 13:25

Marco Rossi: Fogalmam sincs, hogy Gulácsi vagy Dibusz fog-e védeni az Eb-n, az utolsó pillanatban döntök

Lang Ádám: Dárdai Márton profin és határozottan állt be, stabilan játszott, gratuláltam is neki a meccs után.

 

 

Legfrissebb hírek

A show megkezdődött – Borbola Bence jegyzete

Foci vb 2026
8 órája

A kétfrontos háború átka – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2025.12.04. 23:34

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 00:10

Presztízspárharc – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.12.02. 23:50

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

Széllel szemben – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
2025.11.30. 23:25

Összeálló kirakós – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2025.11.29. 23:12

Türelem rózsát terem? – Saliga Norbert jegyzete

Angol labdarúgás
2025.11.28. 23:04
Ezek is érdekelhetik