Botka: Elgondolkodtatott, hogy ezúttal nem kaptam meghívót

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.03.25. 12:59
Botka Endre (Fotó: Szabó Miklós)
Botka Endre, a Ferencváros védője azt mondta, mindent elkövet azért, hogy visszakerüljön a labdarúgó-válogatottba, és a célja, hogy ott lehessen a nyári Európa-bajnokságon.

Marco Rossi szövetségi kapitány a törökök és a koszovóiak elleni felkészülési mérkőzésre nem válogatta be a játékost, aki az elmúlt években 25-ször lépett pályára a nemzeti együttesben, s egy gólt szerzett.

„Nagyon elgondolkodtatott, hogy ezúttal nem kaptam meghívót a válogatott keretébe. Nem számítottam rá, hogy így lesz, de sajnos ezt a döntést el kellett fogadnom – nyilatkozott klubja honlapján a 29 éves Botka Endre, aki 2021-ben ott volt az Eb-n. – Mindent bele fogok adni, hogy visszaverekedjem magam a nemzeti csapatba. Igyekszem minden téren fejlődni, jobb állapotba kerülni, hogy esélyem legyen újra bekerülni a válogatottba. Ott akarok lenni az Eb-n! Minden erőmmel küzdeni fogok ezért. A pályafutásom során korábban többször kerültem már nehéz helyzetbe, amikor bizonyítanom kellett, hogy elég jó vagyok. Most is ez a helyzet, igyekszem visszanyerni Marco Rossi bizalmát.”

A szakvezető a legutóbbi kerethirdetéskor úgy fogalmazott: egy ilyen tornán, mint az Eb, kell a nemzetközi tapasztalat, „így például Botka Endre, vagy Fiola Attila esetében az, hogy most nincsenek itt, nem jelenti azt, hogy júniusban sem lesznek”.

A magyar válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal szerepel majd azonos csoportban a június 14-én kezdődő kontinensviadalon.

 

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
4 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
5 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
6 órája

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
6 órája

Ismét lemarad az Eb-ről az U21-es válogatott – az olimpiai részvétel reménye is elúszott a horvátok elleni vereséggel

Magyar válogatott
7 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
12 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
12 órája