Válogatott: Revansra készülnek a szerbek a fájó hazai vereségért, de készen állunk! – Sallai

Vágólapra másolva!
2023.10.10. 16:58
null
Fotó: MLSZ
Hétfőn elkezdte a munkát Telkiben Marco Rossi szövetségi kapitány és csapata: a magyar válogatott október 14-én Szerbiát fogadja Eb-selejtezőn, három nappal később Kaunasban Litvánia lesz az ellenfél. Sallai Roland önbizalommal telve, gólokkal a lábában várja a sorsdöntő összecsapásokat. A kedd délutáni edzés előtt a Freiburg csatára mellett a visszatérő Nagy Zsolt válaszolt az újságírók kérdéseire.

Elől jól állunk. A csapatkapitány Szoboszlai Dominik villámrajtot vett Liverpoolban, Varga Barnabás számolatlanul szerzi a gólokat a Ferencváros színeiben, Németországban pedig Sallai Roland bizonyította, megérte őt Freiburgban tartani. Hogy a 26 éves támadó mennyire jól döntött, amikor a nyáron a Steven Gerrard által edzett szaúdi Al-Ittifak milliói helyett a karriert választotta, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a szezon kezdete óta gólt szerzett a Német Kupában, a Bundesligában is, az Európa-ligában az Olimpiakosz, s legutóbb a West Ham United kapujába is betalált, és szerencsére a válogatottban sem fukarkodik a találatokkal.

Sallai Roland a nemzeti együttes legutóbbi három meccsén két gólt lőtt – Litvánia (2–0) és Csehország (1–1) ellen –, Belgrádban pedig kiosztott egy gólpasszt.

Ha ebből indulunk ki, a csatár önbizalomtól duzzadva vár(hat)ja a Szerbia elleni hazai és a Litvánia elleni idegenbeli összecsapásokat. Mozgalmas napokon van túl, hiszen a West Ham United elleni Európa-liga-mérkőzést követően vasárnap a Bayern München otthonában lépett pályára.

„Jó formában, jó erőben érzem magamat – felelte a keddi sajtóeseményen a pálya szélén álldogáló Sallai Roland. Örülök, hogy idáig jó szezont tudhatok magam mögött, nem bánnám, ha ott folytatnám, ahol a múlt héten abbahagytam. De most a legfontosabb a szerbek elleni összecsapás, ha lehet, ott is szeretnék eredményes lenni.”

Az Európa-bajnoki selejtezők G-csoportjában Magyarország és Szerbia 10 ponttal áll, a két válogatottat a 8 pontos Montenegró követi, míg a tabella végén az egyaránt 2 pontot gyűjtő Litvánia és Bulgária áll. A selejtezősorozat végéig fogadjuk a szerbeket és Montenegrót, a kettő között Litvánia és Bulgária vendégei leszünk. A feladat nem egyszerű, ugyanakkor nem tűnik megoldhatatlannak sem.

Sallai Roland a szeptember eleji belgrádi összecsapás előtt úgy fogalmazott, a szerb fővárosban elfogadná az egy pontot – végül 2–1-re nyertünk –, kíváncsiak voltunk, a csatár ezúttal mivel lenne elégedett.

„Mindenki maximalista a csapatban, szóval mind a két mérkőzést meg szeretnénk nyerni. A magam részéről legalábbis mindenképpen hat pontra vágyom. Ez nem lesz könnyű, hiszen a szerbek a legutóbbi belgrádi győzelmünket követően biztosan extra motivációval lépnek pályára ellenünk, de nem ijedünk meg, felvesszük a kesztyűt. A célunk egyértelmű, kijutni az Európa-bajnokságra, márpedig ehhez ilyen komoly erőpróbákat is sikerrel kell vennünk.”

Az előttünk álló két válogatott mérkőzésen Willi Orbán személyében az egyik vezér hiányzik a védelem tengelyéből, Sallai Roland szerint azonban ezt a feladatot is megoldja a csapat. A támadó szerint mérlegelni pedig teljesen felesleges, hogy nálunk Willi Orbán, vagy a szerbeknél a derékfájdalmakkal küzdő Dusan Vlahovics hiányzik majd jobban.

„A szerbek kerete rajta kívül is tele van jobbnál jobb játékosokkal – így Sallai Roland. – Nekünk egy esélyünk van, csapatként felvenni velük a versenyt. Willi Orbán hiánya fájó, mégiscsak a válogatott kulcsjátékosáról van szó, de biztos vagyok benne, megoldjuk a pótlását. A szerbek számára fájdalmas vereség volt a belgrádi sikerünk, de ha csapatként ugyanolyan fegyelmezettek és elszántak leszünk, mint a szerb fővárosban, akkor ezúttal is lehet ellenük esélyünk. Ne feledjük, telt ház lesz a Puskás Arénában, ilyen sokszor volt már, de a felfokozott hangulatot már most érezzük magunkon.”

A szurkolókon kívül a támadójátékában is bízhat a válogatott, az utóbbi időben Varga Barnabás személyében igazi befejező csatára is lett a nemzeti együttesnek. Sallai Roland örül a támadó jó formájának, már csak azért is, mert nem csupán góljaival hívta fel magára a figyelmet, hanem hasznos futballjával is.

„Nagy segítség elöl, hogy Varga Barnabást bátran be lehetett venni az összjátékba, érti a futballt. A válogatottnak több jó centere is van, szerencsére most Barnabás kapta el a fonalat, bízom benne, az előttünk álló két találkozón is hasonlóan jól teljesít, és a segítségünkre lesz.”

A Szerbia elleni összecsapásra három és fél óra alatt elfogytak a jegyek, Sallai Rolandnak sem volt egyszerű dolga kiszolgálni barátai, ismerősei jegyigénylését.

„Próbáltam mindenkinek segíteni, de számomra az a legfontosabb, hogy a családom ott lesz szombaton a Puskás Arénában. Nekem ők a legfontosabbak!”

A VÁLOGATOTT EDZÉSÉNEK SAJTÓNYILVÁNOS RÉSZE

KERKEZ MILOS JÓ MOTIVÁCIÓ NAGY ZSOLTNAK

– Hosszú sérülése után tért vissza a válogatotthoz. Milyen volt újra átlépni a Telki edzőbázis kapuját?
– Rendesen dobogott a szívem. Jó érzés volt újra ide jönni. Marco Rossi az elmúlt időszakban több Puskás Akadémia-mérkőzést is látott, most, hogy ismét itt lehetek, az edzéseken szeretném bizonyítani, valóban teljesen rendben vagyok.

– Amióta kiesett, Kerkez Milos személyében komoly posztriválist kapott a válogatottnál. Mit szól a fiatal játékos berobbanásához?
– Kerkez Milos már akkor itt volt a csapatnál, amikor én is pályán lehettem. Hamar beilleszkedett a csapatba, semmi kétség, jó motiváció a személye a számomra. És remélem, számára is, hogy visszatértem, hiszen szeretném visszaszerezni helyemet a kezdőcsapatban.

– Legutóbb több mint egy évvel ezelőtt, nyáron szerzett gólt a válogatottban: Németország majd Anglia kapuját vette be. Az edzőtáborba érkezés előtt felidézi ezeket a pillanatokat?
– Visszaemlékeztem azokra a gólokra, mégiscsak úgy jó ide bejönni, ha az ember önbizalma a helyén van. Azokból a találkozókból igenis erőt meríthetek.

– Szerbia ellen Belgrádban nem léphetett pályára, ezúttal bevethető. Mire számít szombaton?
– Jó lenne megismételni azt a győzelmet. A szerbek alighanem revansot szeretnének venni, harcos, erős ellenfélre számítok. De mi is győzni szeretnénk!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ OKTÓBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK: Gulácsi Péter
(RB Leipzig – Németország), Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma Calcio 1913 – Olaszország), Bolla Bendegúz (Servette FC – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Caykur Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Pisa Sporting Club – Olaszország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

A SZERB VÁLOGATOTT KERETE AZ OKTÓBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK: Vanja Milinkovics-Szavics
(Torino FC – Olaszország), Predrag Rajkovics (RCD Mallorca – Spanyolország), Djordje Petrovics (Chelsea FC – Anglia), Borisz Radunovics (Cagliari Calcio – Olaszország)
VÉDŐK: Nikola Milenkovics (ACF Fiorentina – Olaszország), Sztrahinja Erakovics (FK Zenit – Oroszország), Nemanja Gudelj (Sevilla FC – Spanyolország), Milos Veljkovics (Werder Bremen – Németország), Erhan Masovics (VfL Bochum – Németország), Sztrahinja Pavlovics (Red Bull Salzburg – Ausztria), Szrdjan Babics (Szpartak Moszkva – Oroszország), Aleksza Terzics (Red Bull Salzburg – Ausztria), Mihajlo Ilics* (FK Partizan)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrija Zsivkovics (PAOK – Görögország), Filip Mladenovics (Panathinaikosz – Görögország), Mijat Gacsinovics (AEK Athén – Görögország), Szasa Lukics (Fulham – Anglia), Nemanja Radonjics (Torino FC – Olaszország), Nemanja Makszimovics (Getafe CF – Spanyolország), Ivan Ilics (Torino FC – Olaszország), Filip Kosztics (Juventus – Olaszország), Dusan Tadics (Fenerbahce – Törökország), Lazar Szamardzsics (Udinese Calcio – Olaszország), Sztefan Mitrovics* (FK Crvena zvezda), Szergej Milinkovics-Szavics (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Filip Djuricsics (Panathinaikosz – Görögország)
TÁMADÓK:
Alekszandar Mitrovics (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Petar Ratkov (Red Bull Salzburg – Ausztria)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Dragan Sztojkovics
*Az U21-es kerettel készülnek.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
G-CSOPORT
Szombat, 18.00:
Bulgária–Litvánia, Szófia (Tv: Spíler2)
Szombat, 20.45: Magyarország–Szerbia, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 7– 1 +6 10
2. Szerbia 5 3 1 1 9– 4 +5 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5– 5 0 8
4. Bulgária 5 2 3 3– 8 –5 2
5. Litvánia5 234–10–6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik