Válogatott: Rossi szerint még korai az Eb-kijutásról beszélni

D. S. B.D. S. B.
2023.09.22. 16:58
null
Marco Rossi szerint még korai az Eb-kijutásról beszélni (Fotó: Koncz Márton)
A csehek ellen megsérülő Willi Orbán pótlásáról, illetve a 2024-es németországi Európa-bajnokságra való kijutás esélyeiről is beszélt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Mol által szervezett sajtóeseményen.

 

A tréner tisztában van vele, hogy nehéz lesz pótolni az RB Leipzig belső védőjét.

„Ugyanakkor megnéztük, és az elmúlt pár évben öt-hat mérkőzést játszottunk nélküle, és úgy gondolom, jó eredményeket értünk el, nem teljesítettünk rosszul. Természetesen komoly problémát jelent a hiánya, de képesek leszünk pótolni” – idézte az m4sport.hu Marco Rossit.

A csoportot vezető magyar válogatott októberben előbb 14-én a telt házas Puskás Arénában látja vendégül a szerbeket, majd három nappal később Litvániával csap össze.

„Mindenki tényként kezeli, hogy szinte biztosan kijutottunk az Eb-re, de ez nem igaz! Még csak a sorozat felénél járunk, eddig jól teljesítettünk, azonban négy mérkőzés hátra van és mindegyiket komolyan kell venni. Remélem, megszerezzük az első két hely valamelyikét és ezzel biztosítjuk részvételünket, már idén” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány, megjegyezve, ideális lenne a novemberi mérkőzésekre úgy megérkezni, hogy már majdnem kijutottunk, ehhez pedig véleménye szerint az októberi két meccsen legalább négy pontot kell szereznie a válogatottnak.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
7. FORDULÓ

Október 14., szombat
20.45:
Magyarország–Szerbia
8. FORDULÓ
Október 17., kedd
20.45:
Litvánia–Magyarország

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG431–7– 1+610
2. Szerbia53119– 4+510
3. Montenegró52215– 5 0 8
4. Bulgária5–233– 8–5 2
5. Litvánia5–234–10–6 2

 

Legfrissebb hírek

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
5 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
7 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
9 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
18 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
19 órája

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Minden más foci
21 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
Tegnap, 17:13

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29