Füles nyomdokain – Malonyai Péter jegyzete

A MAGYAR VÁLOGATOTT jobbhátvédje, Loic Nego, ha nem is magyarul, de azt magyarázta a belgrádi meccs előtt, hogy jó lenne mosolyogva hazatérni a szerbek elleni mérkőzés után.

Még szinte rá sem bólintott az érdeklődő kívülálló, máris rossz lett a kedve, ugyanis a semmiből – legalábbis ha egy kapitális védelmi hiba semmi – gólt kaptunk, és utána el nem tudtam volna képzelni, hogy ebből fordítás lehet.

Aztán a szünetre lett. Nyilván megvoltak a szakmai okai, ahogy észrevettem, még az egytől (gondolom) tizenegyig tartó pozíciókban is történt némi változás a sorainkban, de ezt meghagyom a felkent hozzáértőknek, ezzel ők virítanak. Nekem elég volt látni, hogy a csapat anélkül, hogy különösebben felpörgette volna a ritmust, kiegyenlített, rögtön utána vezetést szerzett, ami azt sejteti, hogy míg én borongtam, a játékosokban benne volt a harci tűz, ha kissé lappangva is. Hogy előkerüljön, amikor kell, két gólt érő villanás formájában.

Rögtön fene optimista lettem. „Nagyképűség, ez az én bajom...” – hűtöttem aztán le magam az örök kedvenc Micimackó Fülesével, aki azért lehet itt szereplő, mert alapvetően a kishitűség jellemzi a derék csacsit. No, de hát a drukker már csak ilyen, lenn és fenn, fenn és lenn akár egy meccsen belül, ez (is) a futball varázsa.

Szünet után kis túlzással még az én hátamat is feltörte a háló, de a magyar válogatott még úgy is tartani tudta az előnyét, hogy labdához csak mutatóba jutott. Tudom, hogyne tudnám, hogy ez azért megkívánja a koncentráció magasiskoláját, de kívülállóban csak az izgalmakat fokozza, nő általa a vérnyomás. Főleg úgy, hogy a hajrára maradt az egygólos előnyünk, így egyszerre volt tekintetem az órán és a játékon. Ez a figyelemmegoszlás sem ritka, megoldhatatlan szurkolói feladat, de alapvetően nő tőle a vérnyomás.

Aztán helyreállt a világ rendje – de még hogy!

Maradt a 2–1.

Visszatérve a földre, ez volt az a meccs, amelyről mindenki azt mondta, fontos, fontos, de mindkét fél áll olyan jól a csoportban, hogy nem perdöntő a végelszámolásnál, azaz hátravan még jó néhány forduló, az esélyek pedig nem változnak.

Így igaz, de azért jobb nyerni, mint veszíteni.

Füles is hogy örült, amikor meglett a farka.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!