Válogatott: Muszáj hozzászoknunk a nyomáshoz – Marco Rossi

H. D.H. D.
2022.10.12. 13:09
null
Marco Rossi szerint többet érdemelt volna a csapat az NL-ben (Fotó: MLSZ)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Ropssi a török fanatik.com oldalnak adott interjút, melyben a válogatottról, a Nemzetek Ligájáról és természetesen Szalai Attiláról kérdezték.

Marco Rossiék megváltoztatták a meghívott a játékosok kiválasztásának feltételeit.

„A pandémia miatti leállás alatt megváltoztattuk a kritériumokat a válogatottnál. Olyan játékosokat kerestünk, akik fizikailag erősek, gyorsak és sokat dolgoznak. Megmutattuk, hogy egy csapat vagyunk és együtt küzdünk akár nyerünk, akár veszítünk. A nemzetközi szinten még kevésbé ismert játékosaink is megtapasztalták, hogy eljuthatnak arra a szintre, ahol a társaik vannak.”

A kapitány szerint minden pontot megérdemeltünk, sőt, többet érdemelt volt a válogatott.

„Nyilvánvalóan, senki nem várt tőlünk ilyen teljesítményt. Másodikak lettünk a csoportunkban az A-ligában, ahol rajtunk kívül Anglia, Németország és Olaszország szerepelt. Ez nem szerencse volt, megérdemeltünk minden egyes pontot. Az utolsó meccsen kettő-nullára kikaptunk az olaszoktól, de jobb eredményt érdemeltünk volna. A kapusuknak, Donnarummának remek meccse volt. Most az elvárásaink nőttek, de muszáj hozzászoknunk a nyomáshoz és kijutni a 2024-es Európa-bajnokságra.”

Szalai Attila lehet a válogatott egyik vezéregyénisége, talán Szalai Ádám egyik utódja.

„Attila remek karakter, azt várom tőle, hogy a magyar válogatott egyik vezéregyénisége lesz Szalai Ádám visszavonulása után, aki helyét nem lesz könnyű betölteni. Mindig a pályán van, mert megbízható, stabilan mindig ugyanazt a teljesítményt nyújtja. Emellett a védelem jól működik, nem változtathatsz, hacsak nem történik valami baj. Arról szóltak a hírek, hogy az egyik topligába igazol, én is ezt gondoltam, szóval kicsit meglepett, hogy maradt, de ezzel nincs baj. Attila egy nagy csapatban stabil kezdő és fontos játékosa az együttesnek. A Fenerbahce domináns csapata a török labdarúgásnak.”

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Marco Rossi: Sallai Roland és Szoboszlai Dominik nem jobbhátvéd

Magyar válogatott
2026.03.17. 14:03

Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is meghívót kapott Marco Rossitól

Magyar válogatott
2026.03.17. 12:49

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
2026.03.16. 21:46

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31
Ezek is érdekelhetik