Válogatott: Szalai nehéz időkben kezdett el újra játszani – Dárdai

2022.09.21. 19:58
null
Dárdai Pál (Fotó: Nemzeti Sport)
Szalai Ádám válogatottól való visszavonulása után megszólalt Dárdai Pál is. A korábbi szövetségi kapitány az M1-nek nyilatkozott a 34 éves támadóról.


Dárdai Pál az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: örül, hogy annak idején az ő hívására, ha nehezen is, de Szalai úgy döntött, visszatér a válogatottba.

„Nehéz időkben kezdett el újra játszani, az első Eb-kijutással már mini történelmet írt, az pedig, hogy kétszer is ott lehetett a kontinenstornán, óriási dolog. Egy játékos mindig érzi, ha már a test nem csinálja meg, amit az agy elgondol, a sport már csak ilyen. Gratulálok neki a válogatott pályafutásához” – fogalmazott a Hertha BSC egykori trénere.

Dárdai emlékei szerint Szalai kezdetben gátlásos, de labdaügyes és szorgalmas srác volt, lehetett látni a mentalitásán, hogy komolyan gondolja a labdarúgást, így elég korán vezérré vált a pályán és azon kívül is.

„A meccseken ő az edző meghosszabbított keze, taktikai feladatokat is rá lehet bízni, és bár sokszor nem volt látványos a szerepe, mindig fegyelmezetten játszott és a labdatartásban is lehetett rá számítani” – jelentette ki a szakember. Hozzátette, a támadót nehéz lesz pótolni, de megvannak a magyar válogatottban azok a játékosok, akik képesek lesznek átvenni a helyét.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16