NL: Bierhoff a németek céljáról beszélt a szombati meccs előtt

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2022.06.09. 14:06
null
Bierhoff kijelentette: győzni kell Budapesten (Fotó: AFP)
Oliver Bierhoff a három pont megszerzését tűzte ki célul a szombati, budapesti Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő német labdarúgó-válogatott számára.

„Az olaszok és az angolok elleni 1–1 után a győzelem az elvárás, még akkor is, ha tudjuk, hogy nehéz lesz” – jelentette ki csütörtökön a szövetség sportigazgatója.

Hansi Flick szövetségi kapitány korábban úgy nyilatkozott, hogy a német válogatott az első négy NL-mérkőzését a november-decemberi világbajnokság előtti tesztelésre szánja. Bierhoff azonban ezúttal úgy fogalmazott, hogy a szeptemberi utolsó két NL-meccs után már a 3. csoport élén szeretnének állni.

„A helyes úton vagyunk, és már nincs felettünk az a felhő, amely 2020 novemberében vetett ránk árnyékot. Persze ha kék és felhőtlen lenne az ég, akkor megvertük volna az angolokat és az olaszokat is, bár akkor meg talán túl derűs lenne az összkép” – fejtegette.

A pénteken érkező német csapat szombaton 20.45-kor lép pályára a Puskás Arénában a mieink ellen, akik az NL-ben kezdésként 1–0-ra megverték itthon az angolokat, majd 2–1-re kikaptak az olaszoktól Cesenában.

Legfrissebb hírek

Holland segítővel bővült Julian Nagelsmann szakmai stábja – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.10. 19:14

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

A németek kiütötték a szlovákokat, és kijutottak a jövő évi világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.11.17. 22:41

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44
Ezek is érdekelhetik