Válogatott: A szurkolók nem bíznak annyira a döntéseimben, mint korábban – Rossi

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 10:34
null
Marco Rossi elégedett volt a válogatott újoncaival (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott két felkészülési mérkőzést játszott március végén: Szerbiától 1–0-ra kikapott hazai pályán, Észak-Írországot pedig 1–0-ra legyőzte idegenben. Marco Rossi, a mieink szövetségi kapitánya a két újonc, Ádám Martin és Callum Styles játékával is meg volt elégedve – mondta el a molcsapat.hu-nak adott interjújában.


Az olasz szakember elmondta, a két találkozó jól szolgálta a felkészülést, s az újoncokkal is meg volt elégedve.

„A szerbek és az északírek elleni meccsen ehhez még hozzájött egy fontos dolog: újoncokat avattunk. Meg akartam nézni, hogy teljesítenek, illetve hogy mennyire illenek bele a csapatba a kiválasztott játékosok, és meg kell mondjam, ebből a szempontból abszolút elégedett vagyok a két meccsünkkel” – árulta el Marco Rossi.

A szerbek ellen mutatott futball jobban tetszett a kapitánynak, mint az északírek elleni játék.

„Belfastban sokkal több bajom volt a csapatommal. Elfogadom, hogy kellemetlen stílusú, fizikai játékot erőltető ellenféllel szemben rossz minőségű pályán nem könnyű villogni, de vannak dolgok, amiket nem engedhetünk meg magunknak. Ilyen például az, ha elrontjuk a távolságokat a csapatrészek között, és ami még fontosabb: nem eshetünk úgy szét, mint a belfasti meccs utolsó tíz percében, amikor csak [Dibusz] Dénesnek köszönhettük, hogy nem kaptunk gólt.”

Rossi elmondta, sokan meglepődhettek azon, hogy Callum Stylest és Ádám Martint behívta a keretbe.

„Ha behívok valakit a csapatba, annak oka van. És ugyanez a helyzet azzal is, ha valakit nem hívok be.”

Hozzátette, amióta magyar kapitány, a szövetségben soha senki nem helyezett rá nyomást a játékosok beválogatásával kapcsolatban.

„Ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert úgy érzem,hogy míg a szövetség részéről továbbra is ugyanazt a bizalmat érzem, jelenleg az a benyomásom, hogy a szurkolók nem bíznak
annyira a döntéseimben, mint korábban.”

Callum Styles bemutatkozása kapcsán elmondta, jó benyomást tett rá, pontosan ezt várta tőle, amikor meghívta a keretbe. Ádám Martinra ugyanez igaz, bár kevés labda jutott el hozzá, így nem tudta igazán megmutatni magát.

„Nem is azt vártam tőle, hogy eldönti a meccset, csak kíváncsi voltam, milyen karakter, és egyáltalán nem csalódtam. Alázatos, a csapatért küzdő játékost ismertem meg a személyében, biztos vagyok benne, hogy sokat fog segíteni nekünk” – nyilatkozta Rossi a Paks támadójáról.

A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
13 órája

Ádám Martin: Boldog vagyok, hogy végre nem fáj a térdem!

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 13:02

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Marco Rossi: Elfogadtam volna a felmentésemet; Szoboszlai-góllal Liverpool-siker

E-újság
2026.01.22. 00:01
Ezek is érdekelhetik