U21: két újonc került be Gera Zoltán keretébe

2021.11.03. 16:59
null
Gera Zoltán (Fotó: Török Attila)
Gera Zoltán, a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője 23 játékost hívott meg a Lettország és az Izrael elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretébe – számolt be róla a Magyar Labdarúgó-szövetség.

 

Az U21-es együttes ezúttal nem számíthat Balogh Botondra és Kiss Tamásra, akik a Marco Rossi által irányított felnőttválogatottba kaptak meghívót. Sérülés miatt nem játszhat Bárány Donát és Kusnyír Erik.

Először szerepelhet a korosztályos válogatottban Iyinbor Patrick, a Vasas védője és Soltész Dominik, a DVSC támadója.

„Az előző hónapokban kialakult egy állandó mag a válogatottnál, amelynek tagjai ezúttal is ott vannak a keretben, ugyanakkor néhány újoncot is meghívtunk, akik teljesítményükkel rászolgáltak a válogatottságra – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán. – Balogh Botond és Kiss Tamás pótlása természetesen nem könnyű feladat, de örülünk, hogy mindketten feljebb tudtak lépni, és az A-válogatott kerettel készülhetnek. Két nagyon fontos mérkőzés vár ránk, első körben a lettekre készülünk, akik kellemetlen ellenfelei voltak eddig az esélyesebb riválisaiknak, és biztos vagyok benne, hogy nekünk sem lesz könnyű dolgunk ellenük. Szükségünk van a győzelmekre, de csak akkor lehet esélyük arra, hogy jól jöjjünk ki ebből a két mérkőzésből, ha mindkettőn a legjobb teljesítményüket nyújtjuk.”

A mieink november 12-én 17.45 órától látják vendégül a letteket a felcsúti Pancho Arénában, négy nappal később pedig Izraelben lépnek pályára.

Az U21-esek a 2023-as Eb selejtezőjének B-csoportjában négy forduló után a negyedik helyen állnak négy szerzett ponttal. Izrael a második kilenccel, Lettország az ötödik, utolsó előtti hárommal.

A MAGYAR U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham – Anglia), Kovács Péter (Szolnoki MÁV), Veszelinov Dániel (DAC – Szlovákia)
Védők: Iyinbor Patrick (Vasas), Varju Benedek (MTK Budapest), Mocsi Attila (Haladás), Csóka Dániel (Wimbledon – Anglia), Csontos Dominik (FTC)
Középpályások: Huszti András (ZTE FC), Major Sámuel (Liefering – Ausztria), Csongvai Áron (Újpest FC), Szendrei Norbert (Mol Fehérvár FC), Hidi M. Sándor (Vasas), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AC Milan – Olaszország)
Támadók: Szánthó Regő (FTC), Bukta Csaba (Altach – Ausztria), Soltész Dominik (DVSC), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás), Németh András (Genk – Belgium), Skribek Alen (ZTE FC), Komáromi György (Puskás Akadémia)


Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
7 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
Tegnap, 13:15

„Jobb az óvatosság!” – Lisztes Krisztián fiáról az U21 kapcsán

Magyar válogatott
2026.09.20. 17:43

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

U21-es Eb-selejtező: tizenöt játékos búcsúzik a korosztálytól

Magyar válogatott
2026.09.16. 17:44

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57