A bőség nyugalma – Malonyai Péter jegyzete

Sohasem tudjuk meg, mit tett volna hozzá Szoboszlai Dominik a magyar futballválogatott emlékezetes Európa-bajnoki szerepléséhez, ha engem kérdeznek, bizonyára sokat. Mondom ezt úgy, hogy csupán abból indulhatok ki, roppant megfontolt szövetségi kapitányunk, Marco Rossi az utolsó pillanatig bízott benne, hogy nevezhető lesz, elárulva persze azt is, kulcsszerepet szán(na) neki.

A sors, az élet aztán úgy döntött, hogy Szoboszlainak egyelőre marad főszerepként annyi, hogy kilőtte a csapatot a tornára, s utáni tűrnie kellett – ó, boldog gyötrelem! –, hogy a nyakába zúdul valamennyi társa. Remek alakítás volt, emlékezetes megmozdulás, ha ő nincs akkor és ott, meglehet, nincs miről lemaradnia a nyáron.

A csapat enyhén szólva is helytállt, így aztán esetünkben nem citálható az örök futball­igazság, hogy mindig az a legjobb játékos, aki nem játszik. Ahogy a Szoboszlai esetleges helyettesítésére kiszemelt Kalmár Zsoltra sem lehet igaz az állítás, már csak azért sem, mert a helyükre beugró Schäfer András futballja is örömteli volt.

Ha minden jól megy, Szoboszlai a hétvégén végre, ha óvatosan is, bemutatkozhat a Leipzigben, Kalmár Zsoltnál ez még odébb van, dunaszerdahelyi klubtársa, Schäfer az egyetlen, aki él és virul, ám ifjú futballisták lévén (hármuk átlagéletkora alig több mint 22 és fél esztendő), észre sem vesszük, és itt az idő, amikor mindhárman készen állnak arra, hogy pályára lépjenek a válogatottban.

Mondhatnám, nem lesz könnyű helyzetben Marco Rossi, ám én úgy vagyok vele, ennél nagyobb baja sose legyen. A bőség zavara – minősíthetnénk még a helyzetet, ám ez ostobaság, hiszen hol az az edző, aki azért dől a kardjába, mert túl sok a jó futballista a keze alatt?! Nevezzük inkább a bőség nyugalmának a szituációt, de persze még kell idő ahhoz, hogy aktuális legyen a téma. Mindenesetre kreatív futballistákról lévén szó jobb lesz a helyzet, mint nem egészen fél évszázada, amikor volt olyan válogatottunk, amelyben megbízható bekkek (Bálint László, Szűcs Lajos, Vidáts Csaba) és robotos, örökmozgó fedezet (Juhász István) igyekezett megszállva tartani a középpályát.

Most egyelőre örüljünk annak, hogy csakhamar kettő lesz az egyből, hiszen Szoboszlai hozzáállását ismerve nyilván türelmesen építi magát tovább, hogy aztán…

A többit tudjuk, de mindenképpen – reméljük.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!