Magyar–izlandi: álom és rémálom – múltidéző, 1. rész

Vágólapra másolva!
2020.11.07. 11:28
null
Közeleg az újabb magyar–izlandi összecsapás ideje (Fotó: Nemzeti Sport)
Magyarország és Izland párharca a futballtörténelem sodrásában nem túl régi keletű, hiszen 1988-tól napjainkig tizenegy mérkőzést játszott a két válogatott, az elkövetkező napokban minisorozatban villantjuk fel a korábbi meccsek részleteit.

Magyarország–Izland 3–0 (1–0)
Felkészülési mérkőzés, 1988. május 4., Népstadion,
4000 néző. Vezette: Itzhak (izraeli)
Gólszerző: Vincze I. (45.), Sallai S. (64.), Kovács K. (89.)

A két ország válogatottjainak első mérkőzésén a magyarok kispadján technikai vezetőként Bálint László ült. A Népsport óvatosságra intett, mondván, ellenfeleink „nem jégcsákánnyal kezelik a labdát”. Figyelmeztető volt az is, hogy a vendégek döntetlent játszottak Franciaországgal és a Szovjetunióval. Kapitányuk, az 1966-os vb-n ezüstérmes NSZK játékosa, Sigfried Held meg volt győződve arról, hogy „Izland válogatottja jól felkészült labdarúgókból áll”. Bálint László meghívta a keretbe a legutóbb 1986-ban a görögök ellen pályára lépő Esterházy Mártont, mondván, a Salzburg légiósa kiváló formába lendült, Détári Lajos viszont nem térhetett haza az Eintracht Frankfurttól. A tudósítás szerint Esterházy valóban lendületet adott együttesünk támadójátékának, de összességében Bognár Györgynek nem akadtak igazi partnerei. A 3–0-s eredmény mindenesetre biztató volt.

Izland–Magyarország 0–3 (0–3)
Felkészülési mérkőzés, 1988. szeptember 21., Reykjavík, 500 néző. Vezette:
Bo Helen (svéd)
Gólszerző: Kiprich (3., 18.), Vincze I. (16.)

A második találkozót 1988 szeptemberében rendezték, az együttest Mezey György irányította (Bálint Lászlótól vette át a nemzeti csapat irányítását), második regnálásának második találkozóján ült a kispadon, s arra volt kíváncsi, hogy „mutat-e a csapat egyfajta masszivitást?” Kesergett egy sort, ugyanis Bognár Györgyöt, Garaba Imrét és Dajka Lászlót nem engedte el külföldi klubja, míg Détári Lajosról és Mészáros Ferencről műtétje miatt kellett lemondania. A kapitány újoncavatásra készült, végül Mészöly Géza, Gre­gor József és Fodor Imre is szóhoz jutott csereként. Az első húsz percben el is dőlt a mérkőzés – ekkor már 3–0 volt az eredmény, s a török szövetség megfigyelője meg is jegyzete, ezekben a magyarokban van valami. Aztán az egy félidő parádét egy félidő könnyed játszadozás követte.

Magyarország–Izland 1–2 (1–0)
Vb-selejtező, 1992. június 3., Népstadion, 12 000 néző. Vezette:
Amendolia (olasz)
Gólszerző: Kovács K. (2.), ill. Örlygsson (51.), H. Magnusson (73.)

A válogatott kispadján ez idő tájt Jenei Imre (jobbra) ült. A Steaua Bucuresti-tel 1986-ban BEK-et nyerő szakember Glázer Róbertet követte szövetségi kapitányként, az Izland elleni találkozó az ötödik volt a sorban, és az első vb-selejtező az 1994-es tornára. Két-két győzelem és vereség volt a mérlege, az 1992. június 3-i meccs előtt egy héttel a válogatott Stockholmban 2–1-es vereséget szenvedett a svédektől. A szurkolók nem tartották rossznak a csapatot, bár egyöntetű volt a vélemény, „valami azért hiányzik ezekből a magyar fiúkból”. Jenei Imre egyértelműen fogalmazott: „Le kell győzni Izlandot, és le is győzzük.” A mérkőzés napján megjelenő Nemzeti Sportban tovább ment: „Ha nem győzünk, ki kell iratkoznunk a vb-selejtezőkről.” Nos, nem iratkoztunk ki, pedig Kovács Kálmán vezető gólja után az ellenfél fordított és 2–1-re győzött. „Az Álomrajttól a rémálomig” – írta lapunk a meccs kapcsán.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Hegedüs Lajos (Paksi FC)
Védők:Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások:Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók:Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

AZ IZLANDI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Hannes Halldórsson (Valur), Ögmundur Kristinsson (Olympiakosz – Görögország), Rúnar Rúnarsson (Arsenal – Anglia)
Védők: Ari Skúlason (Oostende – Belgium), Hördur Magnússon (CSZKA Moszkva – Oroszország), Birkir Saevarsson (Valur), Kári Árnason (Víkingur Reykjavík), Ragnar Sigurdsson (FC Köbenhavn – Dánia), Sverrir Ingason (PAOK – Görögország), Hólmar Eyjólfsson (Rosenborg – Norvégia), Hjörtur Hermannsson (Bröndby – Dánia), Victor Pálsson (Darmstadt – Németország)
Középpályások: Birkir Bjarnason (Brescia – Olaszország), Aron Gunnarsson (el-Arabi – Katar), Gylfi Sigurdsson (Everton – Anglia), Rúnar Már Sigurjónsson (Asztana – Kazahsztán), Arnór Ingvi Traustason (Malmö – Svédország), Arnór Sigurdsson (CSZKA Moszkva – Oroszország)
Támadók: Jóhann Gudmundsson (Burnley – Anglia), Albert Gudmundsson (AZ Alkmaar – Hollandia), Alfred Finnbogason (Augsburg – Németország), Jón Dadi Bödvarsson (Millwall – Anglia), Kolbeinn Sigthórsson (AIK – Svédország), Vidar Kjartansson (Valerenga – Norvégia)

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
EB-PÓTSELEJTEZŐ (NL-RÁJÁTSZÁS)
A-LIGA

Október 8.

Bulgária–Magyarország 1–3
November 12.
20.45:
Magyarország–Izland (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
B-LIGA, 3. CSOPORT
Szeptember 3.:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.:Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11.:Szerbia–Magyarország 0–1
Október 14.:Oroszország–Magyarország 0–0
November 15., 20.45:Magyarország–Szerbia(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország4227–4+38
2. MAGYARORSZÁG42114–3+17
3. Törökország4313–4–13
4. Szerbia4223–6–32
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik