A „nejlonbusz” áldozatai – északi túra a csapatépítés jegyében

Sebes Gusztáv a munka évének szánta 1955-öt. Kétszakaszos programot épített fel, az elsőnek az 1956-os olimpia volt a célja, a másodiknak az 1958-as világbajnokság. Az 1952-es helsinki játékok után elhatározta, hogy az olimpián nem a nagyválogatottat szerepelteti, fiatalokból álló együttesnek ad lehetőséget. Tervei szerint a csapatot az 1953-ban Belgiumban járt ifjúsági és a bukaresti Világifjúsági Találkozó futballtornáját megnyerő utánpótlás-válogatottra építette volna. Örömök és csalódások című önéletrajzi könyvében Sebes kifejtette: „Levontam a vb konzekvenciáit, folytattam a fiatalok, az új tehetségek kutatását, nevelését.” Azt vallotta: „Az élet nem áll meg, és a holnap alapozását a jelenben kell elvégeznünk.” Sebes 1955-ben 31 játékost szerepeltetett, a 14 NB I-es együttesből 11 adott labdarúgót a válogatottba. Az esztendő első mérkőzésén legjobbjaink Bécsben 2:2-es döntetlent értek el Ausztria ellen, góljainkat Fenyvesi Máté és Hidegkuti Nándor szerezte. A csapat május 6-án indult az északi túrára, ahogyan a szövetségi kapitány fogalmazott, „a négy mérkőzés kitűnő alkalmat nyújtott arra, hogy válogatott csapatunk megfiatalítására, felfrissítésére vonatkozó elgondolásaimat kipróbálhassam”.

A vb-ezüstérmes együttesből a berni döntőt követően Zakariás József többször már nem kapott lehetőséget a legjobbak között, Budai II László helyét a jobb szélen zömmel Sándor Károly vette át, Lóránt Gyula pedig majd éppen '55-ben, a dánok ellen lép utoljára a legjobbak között pályára. Grosics Gyula ugyan a vb-döntő utáni két hazai válogatott találkozón védett, de aztán eltiltották. Esete több mint érdekes. A Vörös Lobogó 1954 novemberében négy mérkőzésből álló törökországi túrára indult 1954 novemberében, a csapat autóbusszal tette meg a Budapest—Bécs utat, az osztrák fővárosból repülővel folytatta az utazást. A busz Bécsből üresen indult hazafelé, ám a sofőr a magyar határ előtt megállt, mert találkozott Schwarcz Sándorral, a Bécsben élő kereskedővel, aki a magyar sportolókat rendre ellátta csempészáruval. Schwarczék nejlonharisnyákat, kendőket, órákat pakoltak a buszra, de ezt egy Budapestre tartó követségi gépkocsivezető észrevette. Le is adta a drótot, a buszt már a határon darabokra szedték, a sofőr a feltett kérdésekre azt válaszolta, ő csak megbízást teljesített, Grosics és Gellér Sándor (aki a Vörös Lobogóval éppen Törökországban túrázott) a megrendelők. Grosics honvédségi állományú őrnagy volt, nem tagadta, hogy többször csempészett, de erről a rakományról – ahogyan a szlengben hívták, a „nejlonbuszról” -- nem volt tudomása, mint ahogyan állítólag Gellérnek sem. A kapusok balszerencséjére időközben szigorú intézkedést hoztak a csempészés és üzérkedés megakadályozására, s a hivatalos verzió szerint a vámhatóságok már ennek alapján jártak el. Grosics élete végéig meg volt győződve arról, hogy az akciót a személyére hegyezték ki, ezt követően az ÁVH is többször kihallgatta. A Fekete Párduc úgy vélte, Sebes ellenszenvének köszönheti meghurcolását. A játékosokat méltatlan magatartás miatt egy évre eltiltották minden nemű sporttevékenységtől. Gellér még Sebes kapitánysága alatt az 1956. április 29-i Magyarország—Jugoszlávia (2:2) meccsen visszatérhetett, Grosics a Belgrádban 3:1-re megnyert jugoszláv—magyaron (1956. szeptember 16.), amelyen már Bukovi Márton volt a szövetségi kapitány. Grosicsot még a Bp. Honvéd kapusaként tiltották el, majd 1955 decemberében Hegyi Gyula behívatta a sporthivatalba és közölte vele, hogy Rákosi Mátyás utasítására 1956. január elsejétől a Tatabánya játékosa. Sebes így vette tudomásul a válogatott első számú kapusának letartóztatását: „Grosicsra nagy szükségem lett volna, de amikor bebizonyították, hogy milyen nagymérvű csempészést vitt végbe, egy lépést sem tettem utána, de helytelennek tartottam, ahogy elintézték, azaz tárgyalták az ügyét Hegyi (Gyula) és Barcs (Sándor) elvtársak!”

De térjünk vissza az Aranycsapat északi túrájához: a norvégok ellen Oslóban 5:0-ra megnyert mérkőzésen Sebes Gusztáv öt újoncot avatott Danka Imre, Hegyi Sándor (mindkettő Pécs), Szimcsák I István (Vörös Lobogó), Csernai Pál (Csepel) és Tichy Lajos (Bp. Honvéd) személyében, a sors meg a futballtudás úgy hozta, hogy közülük csupán a kispestiek balösszekötője, Tichy vert gyökeret a legjobbak között. Sebes megjegyezte, a vendéglátók „duzzogtak”, amikor kiderült, nem a vb-hősökkel áll ki együttesünk. A kapitány azzal vigasztalta őket, valószínűleg olimpiai csapatunkat láthatják… Sebes szerint a fiatalok nagyszerűen alkalmazkodtak „az öregekhez”, bár hozzátette, Puskás még csak 29, Kocsis 26 éves volt. Sebes így értékelt: „Örvendetes, hogy a fiatal játékosok ilyen jól beilleszkedtek a válogatott csapat játékába. Mindegyikükkel elégedett vagyok.” Az ezen a meccsen nem játszó Hidegkuti Nándor is dicsért: „A második félidőben már igen jó volt a csatárjáték, ekkor már gyorsan és igen eredményesen játszottak a fiatalok.” Az Arbeiderbladet szerint: „Macska-egér harc folyt a pályán, a magyar csatársor sokkal több gólt is lőhetett volna, ha a II. félidőben végig teljes erőbedobással játszik.”

A második, a stockholmi meccs tulajdonképpen az 1953-as magyar—svéd (2:2) visszavágója volt, Sebes a csatárjáték felgyorsítását tekintette a legfontosabbnak, ezért, a Vasas játékosát, Csordás Lajost állította jobbösszekötőnek. „Ismertem gyorsaságát, cselekvőképességét. Alkalmasnak tartottam arra, hogy a csatárjáték felgyorsításának egyik hajtómotorja legyen. Tulajdonképpen már előbb is visszakerülhetett volna az A-csapatba, ha komolyabban veszi a sportszerű életrendre vonatkozó utasításaimat. Az utóbbi időben már ilyen kifogásaim sem lehettek ellene.” A gyors jobbszárny érdekében Sándor Csikar került a szélre, s mivel a kapitány úgy vélte, hogy Hidegkutit már jól ismeri ellenfele, Gustavsson, ezért a rendkívüli taktikai érettséggel bíró Öreget a bal szélen játszatta, helyét Kocsis foglalta el középen, Puskás Ferenc maradt balösszekötő. Abban is bízott, hogy a salgótarjáni Szojka Ferenc „nemcsak szöktetésekkel, hanem megszökésekkel is” segíti a csatársort. Sebes a 7:3-as győzelem után azt nyilatkozta: „Igen jól játszott válogatott csapatunk, támadósora időnként egyszerűen ellenállhatatlan volt.” A fölényes sikert a remek szárnyváltásoknak (is) tulajdonította. A svéd kapitány, Rudolf Kock sportszerű volt: „Nagyszerűen játszott a magyar válogatott. Nekem elsősorban Kocsis játéka tetszett, de a többi játékos nem sokkal maradt mögötte. Ebben az arányban is megérdemelt a magyar csapat győzelme.” Az Elektromos egykori játékosa, a Dániában edzősködő, a dán válogatott felkészítését segítő Szendrődi Lajos így értékelt: „Kitűnően játszott a magyar csapat. A dán közönség láthatta, hogy milyen a korszerű labdarúgás.” A Dagens Nyheter áradozott: „Micsoda futballünnep a 3:7 ellenére is… Régen volt a svéd közönségnek ilyen jó napja.”

Válogatottunk következő mérkőzésén a sportág történetében először Koppenhágában lépett pályára, és 6:0-s győzelmet aratott. „A mérkőzés két legkellemesebb tapasztalata Danka védése és Sándor szélsőjátéka volt számomra. A pécsi kapus nyugalma, Sándor gyorsasága és technikája nagyszerűen érvényesült – nyilatkozta Sebes. – A játékosok további formajavulását mutatja, hogy ezen a nehéz talajú pályán is élvezetes, jó játékot tudtak nyújtani.” A Dagens Nyheter kiemelte: „Dániában még nem láttak futballcsapatot így játszani!” A Politiken hétfői számában ez állt: „A magyar labdaművészek játékos könnyedséggel érték el a 6:0-s győzelmet.”

Utolsó mérkőzését Helsinkiben, az Olimpiai Stadionban játszotta válogatottunk, Sebes véleménye jól tükrözte a 9:1-es sikert: „Nagy volt a különbség a két csapat között. A mieink egészen könnyedén játszva győztek. Örülök Hegyi, Csernai és Várhidi jó játékának.” A Népsport szerint „időnként nagyon szépen játszottak válogatottjaink”. A banketten pedig egy finn sportvezető ezekkel a szavakkal fordult Sebeshez: „Talán azok, akik nem látták a mérkőzést, nem értenék meg, miért mondom, de akik ott voltak a stadionban, tudják, hogy helyesen állapítom meg: ettől a magyar tizenegytől nem volt sok a kilenc gól, amit kaptunk.”

Az északi túra mérlegét a Képes Sport május 24-i számában megjelenő cikk vonta meg: „Labdarúgósportunk számára az északi portya főként a nagyobb feladatok előkészítését jelentette, s ilyen szempontból is nagyon eredményesen zárult. A szerepeltetett fiatalok az elképzelésnek megfelelően játszottak. Annyi bizonyos, hogy szükség esetén bármelyik nyugodtan beállítható a válogatott csapatba.” Sebes Gusztáv nem mulasztotta el megjegyezni, hogy futballistáink pályán kívül tanúsított magatartásukkal is újabb megbecsülést szereztek a magyar sportnak, népi demokráciánknak…

Emlékeztető
Norvégia—Magyarország 0:5 (0:2)
1955. május 8., Oslo, Ulleval-stadion, 34000 néző. Vezette: Helge (dán)
Norvégia: Aronsen – Bakker, Svenssen, H-B: Karlsen – Legernes, Hernes – G. Thoresen, R. Kristiansen, Kotte, Ljostveit, W. Olsen (Sörensen, 46.).Szövetségi kapitány: Willibald Hahn
Magyarország: Danka – Hegyi, Várhidi, Lantos – Szojka, Csernai – Tóth II, Kocsis (Csordás, 46.), Palotás, Puskás (Tichy, 63.), Szimcsák I.Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Gólszerző: Kocsis (6.), Palotás (33., 55.), Puskás (49.), Tichy (74.)

Svédország—Magyarország 3:7 (2:4)
1955. május 11., Stockholm, Rasunda-stadion, 40000 néző. Vezette: Asmussen (dán)
Svédország: K. Svensson – Samuelsson, Gustavsson, Bergmark – S. O. Svensson, Parling – Hamrin, Löfgren, Isgren, Jönsson, Sandberg.Szövetségi kapitány: Rudolf Kock
Magyarország: Oláh I – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka – Sándor, Csordás, Kocsis, Puskás, Hidegkuti. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Gólszerző:Löfgren (39.), S. O. Svensson (43. – 11-esből), Isgren (69.), ill. Kocsis (16., 29., 81.), Puskás (20. – 11-esből, 77.), Szojka (25.), Hidegkuti (47.)

Dánia—Magyarország 0:6 (0:3)
1955. május 15., Koppenhága, Boldklub-pálya, 41000 néző. Vezette: Leuty (angol)
Dánia: Henriksen – Schmidt, F. Jörgensen, B. Larsen – E. Jensen, Olesen – J. Hansen, Lundberg, Birkeland, J. P. Hansen, P. Pedersen.Válogató bizottság
Magyarország: Danka -- Buzánszky, Lóránt, Várhidi – Bozsik, Szojka – Sándor, Kocsis, Palotás (Csordás, 46.), Puskás, Hidegkuti. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Gólszerző: Kocsis (21., 52.), Palotás (24.), Sándor (31., 69., 87.)

Finnország—Magyarország 1:9 (0:4)
1955. május 20., Helsinki, Olimpiai Stadion, 30000 néző. Vezette: Andersson (svéd)
Finnország: Tähtinen – Lindman, Kupiainen – Nieminen (Koivisto, 46.), Pelkonen, Vanhanen – Mustonen (J. Peltonen, 46.), Hiltunen, Järvinen, Pahlman, Lahtinen.Szövetségi kapitány: Aatos Lehtonen
Magyarország: Danka – Hegyi, Várhidi, Lantos – Bozsik, Csernai – Tóth II, Csordás, Palotás (Kocsis, 46.), Puskás (Tichy, 46.), Szimcsák I.Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Gólszerző:Hiltunen (60.), ill. Palotás (7., 12., 43.), Puskás (39.), Tóth II (49.), Csordás (51., 86.), Tichy (64., 67.)