U17: döntetlent játszott a magyar válogatott az angolokkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.10. 22:09
A Preisinger Sándor vezette férfi U17-es válogatott spanyolországi edzőtáborozásának első felkészülési meccsén 2–1-es vereséget szenvedett a skótoktól, vasárnap pedig Angliával mérkőzött meg. Az angol válogatott remek eredményeket ért ez az utóbbi időszakban, így kifejezetten nehéz összecsapás várt a mieinkre – számolt be róla a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

Preisinger Sándor három belső védős rendszerben küldte pályára csapatát, amely a várakozásoknak megfelelően javarészt védekezett, míg a roppant gyors, dinamikus, fizikálisan erős játékosokkal felálló angolok igyekeztek folyamatos nyomás alatt tartani a kapunkat. A magyar védelem kitűnően állta a sarat, szervezetten, fegyelmezetten futballozott, és bár az angolok két-három nagy helyzetet kialakítottak, gólt nem tudtak szerezni.

A fordulás után is az ellenfél játszott fölényben, de egy-két lehetőség a mieink előtt is adódott, gól azonban ezekből sem született. Az eredmény a lefújásig nem változott, gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

„Gratulálok a játékosoknak, mert férfias küzdelemben, végig keményen futballozva, szervezetten védekezve sikerült döntetlent játszani a roppant erős angol csapattal. Fizikálisan, gyorsaságban, dinamikában óriási fölényben volt az ellenfél, míg mi taktikailag, fegyelmezettségben nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt, ezzel tudtuk megakadályozni őket a gólszerzésben. Egy-két lehetőségünk volt ugyan, de ez a találkozó leginkább a védekezésről szólt, és ebben nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak az elmúlt egy hétben, most már tisztán látszik, kik azok a játékosok, akik a legtöbb segítséget jelenthetik majd a márciusi Eb-elitkörben” – idézte a mérkőzés után Preisinger Sándort az mlsz.hu.

U17-ES VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Anglia–Magyarország 0–0

Magyarország: Megyeri Gábor – Hosszú Zétény, Dávid Zoltán, Horváth Milán, Balogh Botond, Orosz Donát – Komáromi György (Molnár Rajmund, 89.), Posztobányi Patrik (Sipos Gábor, 86.), Kosznovszky Márk, Zuigeber Ákos (Tóth Borisz, 46.) – László Dávid

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 23:21