Szlovák–magyar: Nagyon várom a márciusi meccset – Hamsík

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
2019.02.15. 17:46
null
Marek Hamsík őszintén beszélt a klubváltás okairól, és a magyarok elleni meccs is szóba került
A Napolit 12 év után elhagyó Marek Hamsík Kínába szerződése ellenére is a szlovák válogatott meghatározó labdarúgója marad, és ott lesz március 21-én a Szlovákia–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn.


„Az átigazolással kapcsolatban beszéltem Pavel Hapal szövetségi kapitánnyal – felelte Marek Hamsík a Nemzeti Sport érdeklődésére a pozsonyi sajtótájékoztatón. – Az volt az első kérdésem, hogy megváltozik-e a helyzetem a nemzeti csapatban. A kapitány kapásból azt felelte, továbbra is számít rám. Nagyon büszkén képviselem a hazámat, már most nagyon várom a márciusi válogatott meccseket.”

A 31 éves besztercebányai középpályást a Talien Jifang 20 millió euróért vásárolta meg a Napolitól, s évente 9 millió eurót fizet új játékosának.

„Nem tagadom, a felajánlott pénz is hozzájárult ahhoz, hogy Kínába szerződjek. Új kihívás, új együttes, új élet, új foci vár rám. Remélem, szép három év előtt állok – mondta Hamsík, aki egyelőre a családja nélkül költözik Ázsiába. – Sokat beszéltünk erről a feleségemmel. Végül úgy döntöttünk, először a család nélkül megyek. Később majd meglátjuk. Utazik azonban velem a legjobb barátom, ő lesz a segítő kezem.”

Hamsík elmondta, egyszer már járt Kínában, amikor a Napolival olasz Szuperkupa-mérkőzést játszottak.

„Az időeltolódás miatt egy hétig nem tudtam aludni” – mondta mosolyogva.

Az új környezetről volt kinél tapogatóznia.

„Kínában futballozik Ezequiel Lavezzi, korábbi nápolyi klubtársam, és beszéltem már az egyik új csapattársammal, a belga Yannick Carrascóval is – mondta Hamsík. – Új, dél-koreai edző van a gárdánál, majd meglátjuk, hogyan tudunk kommunikálni.”

Hamsík február 2-án szerepelt utoljára a Napoliban, de a két egylet közötti papírmunka elhúzódott, ezért csak csütörtökön repült Sanghajba, ahol csatlakozott új csapata edzőtáborához.

EB 2020, A MÁRCIUSI SELEJTEZŐK
E-CSOPORT
1. FORDULÓ

Március 21., csütörtök

20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország

2. FORDULÓ
Március 24., vasárnap

15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország

 

Legfrissebb hírek

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
12 órája

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Későn jött Casadei fejese, a Napoli hozta a kötelezőt a Torino ellen

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 22:51

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Donyell Malen duplázott, de a Napoli pontot mentett a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2026.02.15. 22:43

Fabregas büszke a csapatára, Conte a játékvezetőt is hibáztatja a Napoli kupakiesése miatt

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 11:26

Tizenegyesek döntöttek Nápolyban, a Como lesz az Inter ellenfele az Olasz Kupa elődöntőjében

Olasz labdarúgás
2026.02.10. 23:21

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
2026.02.07. 22:47
Ezek is érdekelhetik