U19: jól sikerült a válogatott összetartás Telkiben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.26. 13:27
null
Készülődés Telkiben (Fotó:valogatott.mlsz.hu)
Négynapos edzőtábort tartott az U19-es válogatott Telkiben, ahová Németh Antal szövetségi edző több új labdarúgót is meghívott – számolt be a valogatott.mlsz.hu.

Az U19-es válogatottősszel veretlenül nyerte meg Eb-selejtező csoportját, így a márciusi elitkörben már az Eb-részvételért küzd meg Horvátországban a házigazdákkal, a németekkel és a norvégokkal az Európa-bajnoki részvételt érő első helyért.

Németh Antal, szövetségi kapitány az Eb-selejtezőn részt vevő keretből csak néhány labdarúgót hívott meg az idei első felkészülésre, érkeztek azonban olyan játékosok Telkibe, akik eddig nem voltak tagjai a korosztályos válogatottnak, de klubjukban nyújtott teljesítményük alapján kiérdemelték a részvételt az összetartáson.

Az edzőtábor négy napján öt edzésen vettek részt a játékosok, az utolsó napon pedig a keret egyik fele a Csákvár elleni, a másik fele a Budaörs elleni edzőmérkőzésen lépett pályára.

„Hasznos tapasztalatokat szereztünk a játékosok állapotáról, illetve megismerhettünk olyan futballistákat, akiknek minden esélyük megvan arra, hogy a későbbiekben is számításba vegyük őket a válogatottnál. Az edzőmérkőzések négy félidejéből háromban nagyon elégedett voltam a játékunkkal, külön örülök annak, hogy több jó teljesítményt is láttam a pályán, ez a négy nap sokat segített abban, hogy a márciusi tétmérkőzésekre a lehető legerősebb válogatottat állíthassuk össze” – nyilatkozta az edzőtábor végén Németh Antal.

Az összetartáson részt vett keret:

Kapusok:
Kovács Péter (DVSC)
Laky László (Puskás Akadémia)
Varasdi Dániel (MTK Budapest)

Védők:
Kovács Krisztián (ETO FC)
Horgosi Donát (Szolnok)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Zeke Márió (MOL Vidi)
Molnár Dominik (Paks)
Újvárosi Ádám (Debrecen)
Végső Előd (Nyíregyháza)
Vincze Ádám (Budaörs)
Varjas László (Mezőkövesd)

Középpályások:
Nándori Botond (Csákvár)
Varjas Zoltán (Cegléd)
Mezei Szabolcs (Békéscsaba)
Szabó Patrik (ZTE)
Daróczi Zoltán (Csákvár)

Támadók:
Csoboth Kevin (Benfica)
Schön Szabolcs (Ajax)
Horváth Olivér (PSV)
Szánthó Regő (Győr)
Torvund Alexander (Stabaek)
Tímári Norman (Kelen SC)
Beke Péter (Hamburg)

Legfrissebb hírek

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Inkább behelyezi, mint belövi: születésnapos az első magyar vb-gól!

Minden más foci
2026.05.27. 10:20

Pécsi Ármin: Liverpoolban minden téren tudok fejlődni

Magyar válogatott
2026.03.28. 07:29

Hat országból válogatott az új szövetségi edző az U21-es Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
2026.03.18. 18:12

Az MLSZ kinevezte Szélesi Zoltán utódját az U21-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 13:08

Németh Hunor vezérletével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
2025.11.15. 20:22
Ezek is érdekelhetik