Gyász: elhunyt Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgó

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2019.01.31. 19:14
null
Ihász Kálmán (1941–2019)
Életének 78. évében elhunyt Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgó – közölte honlapján a Vasas.

 

Ihász Kálmán kiemelkedő alakja volt a Vasas labdarúgásának, 12 éves korától egészen visszavonulásáig hűséges volt a piros-kék színekhez.

Ihász Kálmán 1941. március 6-án született Budapesten. Első bajnokságát az 1960–61-es szezonban nyerte meg a piros-kékekkel, a címet a következő évben megvédték. A Vasas 1965-ben és 1966-ban (ez utóbbi évben veretlenül) újra magyar bajnok lett, a kispadon Illovszky Rudolffal.

Védőként 363 bajnoki mérkőzésen 19 gólt szerzett, négyszeres magyar bajnok, háromszoros KK-győztes és egyszeres MNK-aranyémes volt a Vasassal.

Válogatott színekben 1964-ben olimpiai bajnoki címet és Európa-bajnoki bronzérmet ünnepelhetett, ott volt a magyar válogatott keretében az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon is, igaz, egyiken sem lépett pályára. Huszonhétszer öltötte magára a címeres mezt.

Pályafutását 1974-ben Mészöly Kálmánnal és Farkas Jánossal közös búcsúmérkőzésén fejezte be.

Visszavonulása után – bár a Testnevelési Főiskolán szakedzői, illetve menedzseri diplomát is szerzett – már nem a labdarúgás állt élete középpontjában. Egy évig még edzette a tartalékcsapatot a Vasasnál, aztán divatáruüzletet nyitott a belvárosban.

Tagja volt az Olimpiai Bajnokok Klubjának, 2007-től a Magyar Olimpiai Bizottságnak is. 2006-ban az újonnan létrejött Vasas tanácsadó testületének is tagja lett. 2008-ban róla és a Vasas hat további legendájáról – Berendy Pálról, Bundzsák Dezsőről, Csordás Lajosról, Farkas Jánosról, Mészöly Kálmánról és Várady Béláról – nevezték el a Vasas-UNIQA 18 ezer négyzetméteres labdarúgó-edzőcentrumának pályáit. 2011 és 2015 között a Focisegély Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.

2011-ben a MOB születésnapi emlékplakettel díjazta, ugyanebben az évben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett, 2013-ban a Vasas életműdíjban részesítette.

Ihász Kálmánt a Vasas Sport Club saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később intézkednek.

GYÁSZ
Fájó szívvel tudatjuk a Vasas családdal, hogy életének 78. évében elhunyt Ihász Kálmán, a Vasas SC olimpiai...

Közzétette: Vasas Kubala Akadémia2019. január 31., csütörtök

 

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:16

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Gyász: 101. életévében elhunyt Füzesséry Gyula kajak-kenu mesteredző

Kajak-kenu
2026.03.09. 14:35

Gyász: 20 évesen elhunyt Borsos Barna, az Újpesti Jégkorong Akadémia U21-es csapatának játékosa

Jégkorong
2026.03.08. 13:16

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Elhunyt Katona András, olimpiai bronzérmes, fair play díjas vízilabdázó

Vízilabda
2026.03.05. 18:09
Ezek is érdekelhetik