Tessék választani! – S. Tóth János jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.10.14. 23:20

Az A-válogatott athéni fellépésének árnyékában két utánpótlás-együttes is korosztályos Európa-bajnoki selejtezőt vívott. Az U21-es Máltán, az U19-es Telkiben. A mérleg: egy döntetlen, egy vereség.

Ezt aligha tehetjük ki az ablakba.

Vegyük észre: az U21 már nem a (közeli-távoli) jövő, hanem a hamisítatlan valóság. A javarészt élvonalbeli futballistákból álló alakulat olyan rivális otthonában bukott el, amely az előző nyolc fellépésén pontot sem szerzett. A 2–1-es csatavesztés akkor is kínos, ha a találkozónak magyar szempontból sem volt tétje. A továbbjutásnak, s ekként a 2020-as tokiói olimpiának, már korábban kénytelenek voltunk búcsút inteni. Vajon a huszonegyesek közül kiknek jutott eszébe a rajtnál, hogy sikeres szerepléssel az 1964-es legendák nyomdokaiba léphetnének? Egyáltalán: hányan hallották az 54 évvel ezelőtti tokiói aranycsapatból Csernai Tibor, Katona Sándor, Nógrádi Ferenc, Orbán Árpád vagy éppen Szepesi Gusztáv nevét?

Az U19-es gárdának a futballelittől fényévnyi távolságra rangsorolt Koszovó válogatottját kellett volna legyűrnie az elitkörbe kerüléshez. Gól nélküli döntetlenre futotta. De legalább nincs minden veszve: kedden az osztrákok elleni iksszel még abszolválható a vizsgafeladat.

E két eredmény nem csupán a két szakvezető, a még a Storck-csomagban Magyarországra kerülő, majd a szövetségi kapitány távozása után is hivatalban maradó Michael Boris, valamint Németh Antal bizonyítványa. Az övék is, persze. Csak hát a szövetségi edző hozott anyagból dolgozik, s mozgástere legfeljebb addig tágítható, mint a Willi Orbánt a magyar válogatottságra rábeszélve centerhalfot importáló Marco Rossié.

Lássuk be: ez (sport)diplomácia s nem a szakma.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia minapi avatóján Orbán Viktor egyértelműen fogalmazott: „Nemcsak a kosárlabdában, de például labdarúgásban is egyre gyakrabban minden utánpótláscentrumot akadémiának neveznek el, ám pontosan tudjuk, hogy annyi akadémia nincs, mint ahányan annak nevezik magukat. Igazi akadémia kevés van, kosárlabdában ez a pécsi műhely, »a« Nemzeti Kosárlabda Akadémia, mert ehhez fogható sehol az országban nincs!” S a kormányfő egyetértően idézte Rátgéber Lászlót, aki szerint „vagy játékos vagy, vagy játékszer”.

Ennyi.

Tessék választani!

Legfrissebb hírek

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
15 órája

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43

Örömteli alkalom – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.06.30. 06:37

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32
Ezek is érdekelhetik