Összevisszafoci – Vincze András jegyzete

Az újabb arcpirítással felérő magyar–kazah meccs közben jutott eszembe rutinos kollégám régi sztorija: az egyik fiatal labdarúgó a kezdés előtti percekben – a kivonulás előtt, még az öltözőfolyosón – azzal fordult a csapatorvoshoz, hogy „Doktor úr, én úgy izgulok!” Mire a doki egykedvűen annyit felelt a srácnak, „Te, fiam, ne idegeskedj, izguljon az, aki betett a csapatba!”

A jelek szerint Georges Leekens nem tartozik az izgulós szakemberek közé. Elnézve a kispad előtti testbeszédét, szinte üvöltött róla, hogy a sok nagy csatát és jó pár kudarccal végződött meccset megélő belga edző érzelgősség nélkül képes szemlélni a pályán folyó eseményeket. Ami pedig az évtizedek során a pánikkommunikációban szerzett rutinját illeti: kifejezetten parádés. A kritikapáncéllal felvértezett énjét a meccs utáni sajtótájékoztató utolsó, élesebb kérdése sem tudta felszakítani: miben látja a saját felelősségét a produkció kapcsán? „Utálok veszíteni!” – jött a válasz. (Viszont ha már ez a közhelyértékelés újra előbukkant a régi idők focijából, e helyütt kérem tisztelettel jelentkezzen már egyszer az az edző, aki szeret…)

Georges Leekens pontosan tudja, kritizálni ráér majd akkor, amikor felbontják a szerződését. Azt ugyanis az egyéni képességek és a pályán nyújtott produkció alapján (Luxemburg, Costa Rica, NB I-es mérkőzések) már megfigyelői minőségében is felmérte, hogy ebben az „összevisszafociban” minden és annak az ellenkezője is megtörténhet. Így például az is lehet, kedd este tíz óra tájban már arra várnak választ tőle, hogy magyarázza meg: miként sikerült 2–1-re megverni Skóciát?

Tényleg már, mit idegeskedünk?

Nem kell logikát keresni abban, hogy csaknem két évvel az Európa-bajnoki szereplés után elhangozhat az a mondat, „nulláról kell kezdeni mindent”, hogy a jobbhátvédből hirtelen balhátvéd lesz, hogy a Kínából, Amerikából hazarepített légiós egy percet sem kap, hogy egy szanaszét lévő védelemben a középső ember szerepében ismét újoncnak kellett egyben tartania a csapatot, hogy labdaügyes, de minimum becsúszni tudó középpályás nélkül áll ki a csapat egy előzetesen habkönnyűnek tűnő futballmeccsre.

Egyébként Szalai Ádám mondta meg a frankót a „Miért nem voltunk összeszedettebbek?” kérdés kapcsán: „Ezt ne tőlem kérdezzék, én a játékos vagyok…”

Mintha anno a doki is valami hasonlót pedzegetett volna, ugye?