Viszlát, Brazília! – Vincze András jegyzete

A Nemzetek Ligájával szerintem a szalonszurkolók is rosszul jártak.

Miután az Európai Labdarúgó-szövetség a szerdai sorsolással visszavonhatatlanul szentesítette, hogy innentől fogva minden meccs tétmeccs, búcsút inthetünk a régimódiasan barátságosnak nevezett futballcsatáknak, mutatóban lehet néhány egy évben, de összességében a múlt ködébe vesznek. Ennek apropóján nosztalgiázzunk is kicsit: amikor Lothar Matthäus volt a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya, 2004 áprilisában Brazília, majd 2005 augusztusában Argentína lépett a Puskás-stadion gyepére – nagyban a korábbi aranylabdás világhírnevének köszönhetően –, s a több mint két évvel ezelőtti, Norvégia elleni Eb-pótselejtezőt leszámítva azóta sem volt gálafoci kapcsán akkora hisztéria mifelénk, mint akkor. Mi több, a brazilok futballja akkora attrakciót jelentett, hogy a meccs előtti edzésükre is kiment huszonötezer ember. Ha csak meg nem történik a csoda, hogy az oroszországi világbajnokság előtt éppen a magyar válogatottat választja meccspartnernek valamely világsztár vb-résztvevő, a brazil élményt elfeledhetjük…

Azt látom, hogy a nagy újításokkal egyre darálósabb lesz a labdarúgóvilág. A FIFA és az UEFA is azért küzd, hogy még gigantikusabbat és persze jövedelmezőbbet alkosson, a nagy tornák rendszerét alakítgatja kifinomult üzleti érzékkel a reménybeli profit érdekében, s e nagy gépezetek őrlésében mind kisebbé, jelentéktelenebbé válnak azok, akik miatt ez a játék (egyelőre még) valóban világszenzáció. Ők pedig a kiemelkedő képességű futballisták. Természetesen manapság is vannak sztárok, de az ember a tíz ujján megszámolja a szívéhez közel álló spílereket. A Nemzetek Ligája-lebonyolítással kapcsolatban is talán az a legnagyobb baj, hogy ebből a monoton sorozatból kitűnni az egyéni képességekkel vagy jóformán ismeretlen futballistaként megvillanni valamelyik topválogatott ellen szinte lehetetlen lesz. Az UEFA uniformizálta a kontinensfutballt, hiszen – lásd a sorsolást! – vannak az A- és a B-kategóriás menők, és vannak a C-, illetve D-csoportos futottak még csapatok.

Détári Lajos, Hriszto Sztoicskov, Kraszimir Balakov, Gheorghe Hagi, Andrij Sevcsenko (és a lap aljáig sorolhatnám a neveket) sem lehetett volna a semmiből felfedezett, klasszis labdarúgó, ha nincsenek azok a válogatott felkészülési mérkőzések, amelyeken az ösztönös zseni virtuozitása talán a legjobban, legeredetibben megmutatkozhatott.

Megint elveszítünk valamit a klasszikus futballból – és nem csak a Brazília elleni barátságos meccs előtti nagy várakozás élményét…