Minifutball-vb: drámai hajrá után bejutottunk a negyeddöntőbe!

2017.10.12. 19:58
null
A magyar válogatott Irak után Líbiát is legyőzte (Fotó: Facebook/Minifutball Szövetség)
A magyar válogatott óriási izgalmak közepette, hosszabbításban 3–2-re legyőzte Líbiát a tunéziai minifutball-vb nyolcaddöntőjében, és bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a csehek ellen folytatják mieink.

A csoportkör első fordulójában Mexikótól 3–1-es vereséget szenvedő, majd a másodikban Chilével 1–1-es döntetlent játszó magyar válogatott az Irak elleni 6–0-val harcolta ki a nyolcaddöntős szereplést, amelyben Líbia várt Nagy Lajos együttesére.

Az észak-afrikaiak jobban kezdték az összecsapást, és bizony Tajti Bence bravúrja kellett a második percben, hogy ne kerüljünk már az elején hátrányba. Az első félidőben inkább a magyar csapat akarata érvényesült, és nem sokkal a szünet előtt meg is szereztük a vezetést: Sós Márkó szabadrúgása a hosszú alsóban kötött ki.

A második játékrész rémálomszerűen kezdődött: a magyar játékosok még büntetőt reklamáltak, amikor Líbia egyenlített, aztán az ellenfél nem sokkal később egy erős lövéssel a vezetést is megszerezte.

A négyperces ráadás végén Fekete Róbert nagyszerű indítással találta meg Bognár Bencét, aki becsúszva a gólvonal mögé juttatta a labdát, hosszabbításra mentve a meccset.

A kétszer öt perces hosszabbítás nem hozott sok helyzetet, viszont amikor már mindenki a szétlövést várta, ismét megvillant a magyar együttes. Tajti Bence szánta rá magát lövésre a félpályánál, míg egy csapattársa nagyon okosan átlépte a labdát, így kapusunk lövése védhetetlenül csapódott a jobb alsóba.

Tajti Bence továbbjutást érő gólja

A játékvezetők némi vita után megadták a gólt, az utolsó másodpercek pedig, ha feszültséggel telve is, de leperegtek, így a magyar válogatott harcolta ki a negyeddöntős részvételt – a legjobb nyolc között pénteken 22.45 órától Csehország lesz az ellenfelünk, miután 3–1-re legyőzte Brazíliát.

KISPÁLYÁS VILÁGBAJNOKSÁG, TUNÉZIA
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG
–Líbia 3–2 – h.u.
További eredmények
Románia–Szenegál 2–2 – szétlövéssel 1–3
Spanyolország–Chile 1–0 – h.u.
Mexikó–Egyesült Államok 4–3 – h.u.
Oroszország–Franciaország 0–0 – szétlövéssel 1–3
Ausztrália–Bosznia-Hercegovina 3–3 – szétlövéssel 4–3
Tunézia–Kazahsztán 2–2 – szétlövéssel 4–3
Csehország–Brazília 3–1

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Magyarország bronzérmes a minifutball Európa-bajnokságon

Magyar válogatott
2026.06.03. 20:15

Elődöntős a magyar válogatott a minifutball Eb-n

Magyar válogatott
2026.06.02. 20:10

Szétlövés után negyeddöntős a magyar válogatott a minifutball Európa-bajnokságon

Magyar válogatott
2026.05.31. 23:08

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47
Ezek is érdekelhetik