U16: vereség az írországi túra első mérkőzésén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 07:46
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott írországi túrája első mérkőzésén nagy küzdelemben 2–1-re kikapott a házigazdák korosztályos legjobbjaitól.

A Belvon Attila vezette együttes kedd este Ballinasloe városában lépett pályára a házigazda írek ellen, a találkozó egyben a felújított helyi stadion avatómérkőzése is volt. A meccset megelőző két hétben szinte folyamatosan esett az eső Írország ezen részén, ezért sártenger fogadta a csapatokat, de a játékosok becsülettel helytálltak a roppant nehéz körülmények között – írja az mlsz.hu. mlsz.hu.

Óriási csatát hozott az összecsapás, rengeteg volt a párharc, az ütközés, viszont az irreális körülmények között esély sem adódott a lapos passzos játékra, ezért leginkább ívelésekkel próbálkoztak a felek. Az írek az első félidőben egy bal oldali beadást követő kezezésgyanús fejessel szereztek vezetést, és sokáig tartották az előnyüket. A magyar válogatott nagyon sokat tett az egyenlítésért, és a 81. percben (kétszer 40 perces volt a találkozó, ez tehát a rendes játékidő lejárta után történt) siker koronázta az erőfeszítéseket, egy szöglet utáni kavarodást követően Körmendi Kevin volt eredményes.

Az utolsó pillanatokban azonban megszerezte a győztes találatot a házigazda: egy ígéretes magyar támadás végén az egyik ír védő utolsó emberként, kemény belépővel szerzett labdát, de a játékvezető továbbengedte a játékot, így a meccset egy hazai kontra, majd egy szöglet zárta, amiből befejelték a második, egyben győztes góljukat az írek.

„Bánt az eredmény, mert a csapat mindent megtett, hogy eredményesen zárja a mérkőzést, ám ez sajnos apró fegyelmezetlenségek miatt elmaradt mondta az erőpróbát követően Belvon Attila. – Új együttest építünk, hét újonc van velünk, ezért még vannak hibák a játékunkban, de elképesztően kemény csatát, férfias küzdelmet láttam a játékosoktól, megvolt bennünk az a fajta agresszivitás és keménység, amelyet megkövetelt a találkozó. Okulnunk kell ebből a meccsből, bízom benne, hogy csütörtökön határozottabban, kombinatívabban futballozunk, és domináns játékot bemutatva legyőzzük ellenfelünket.”

U16-os FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ÍRORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–1 (1–0)
Magyarország: Kiss Ágoston – Sitku László (Papp László, 41.), Lakatos Benjámin, Nyári Patrik (Szabó Bálint, 78.), Kalmár Olivér (Körmendi Kevin, 41.) – Nyíri Vince (Földi Botond, 74.), Sághy Félix – Bukta Csaba (Kiss Bence, 78.), Papp Marcell (Kapronczai Gergely, 50.), Cipf Dominik (Tóth Gábor Kristóf, 41.) – Beke Péter (Pintér Ádám, 74.)
Magyar gólszerző: Körmendi (81.)

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22
Ezek is érdekelhetik