Eb 2016: „Ma megtapasztaljuk, milyen az otthoni hangulat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.27. 09:52
A magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke, Szabó Gergő telefonon nyilatkozott a Class FM Morning Show című műsorában. Az Európa-bajnokságról hétfőn hazatérő nemzeti csapattal kapcsolatban továbbra sem tudni, hogy a szurkolóknak melyik belvárosi helyszínen lesz lehetőségük megünnepelni a játékosokat és a szakmai stábot, de Szabó arra kéri a drukkereket, hogy ne a repülőtéren fogadják az együttest.

„Elveszített mérkőzés után senki sincs feldobva, csalódottak voltak a játékosok, néma csend volt az öltözőben, de mára kitisztulnak a fejek. A játékosok már tegnap este is tudták, hogy jól szerepeltek és büszke rájuk az egész ország. Ma megtapasztalják, mit éltek át az otthoniak az elmúlt három hétben” – mondta Szabó Gergő, majd hozzátette, a magyar válogatott hajnali 4 óra tájékán ért vissza tourrettes-i bázisára, sokat tehát nem pihenhettek a futballisták.„Elveszített mérkőzés után senki sincs feldobva, csalódottak voltak a játékosok, néma csend volt az öltözőben, de mára kitisztulnak a fejek. A játékosok már tegnap este is tudták, hogy jól szerepeltek és büszke rájuk az egész ország. Ma megtapasztalják, mit éltek át az otthoniak az elmúlt három hétben” – mondta Szabó Gergő, majd hozzátette, a magyar válogatott hajnali 4 óra tájékán ért vissza tourrettes-i bázisára, sokat tehát nem pihenhettek a futballisták.

A magyar válogatott sajtófőnöke megerősítette a Nemzeti Sport Online korábbi információit, melyek szerint a szurkolóknak hétfő kora este lesz lehetőségük megünnepelni a csapat Európa-bajnoki szereplését. Az MLSZ tervei szerint belvárosi helyszínen, munkaidő után lehet megünnepelni a mieinket.

Az MLSZ az ünneplés pontos idejéről és helyéről később tájékoztatja a közvéleményt, viszont kéri a szurkolókat, hogy a fennakadások elkerülése érdekében ne a repülőtéren várják a csapatot.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49
Ezek is érdekelhetik