U16: a norvégok jobbak voltak a mieinknél Portóban

Vágólapra másolva!
2016.04.04. 00:16
A portói nemzetközi torna utolsó játéknapján a magyar U16-os labdarúgó-válogatott 3–1-re kikapott a norvégoktól.

„Az első félidőben az eltervezett játékot hoztuk, fölényben voltunk, vezettünk is, a második félidő viszont teljes egészében a norvégokról szólt. A végeredmény lehetett volna jobb, de a legfontosabb, hogy láthattuk, hol tartanak a játékosaink a nemzetközi mezőnyhöz képest, illetve miben kell előrelépnünk a jövőben” – mondta a találkozót követően az mlsz.hu-nak Belvon Attila szövetségi edző.mlsz.hu-nak Belvon Attila szövetségi edző.

A szakmai stáb a keret mind a húsz játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, a három találkozót más-más kapus védte végig, és a mezőnyjátékosok közül mindenki legalább 100 percet a pályán volt a tornán. A mérkőzések során a stáb méréseket végzett a játékosok fizikai mutatóiról, a megszerzett információk nagy segítséget jelentenek a későbbiekben, a korosztály első tétmérkőzéseire való felkészülésben.

„Ez a torna és azon belül ez a mérkőzés is egy volt a felkészülési állomások közül, a legfontosabb célunk az volt, hogy képet kapjunk a most meghívott fiatalok tudásáról, és arról, hogy miként tudnak teljesíteni nemzetközi szinten. Ismét bebizonyosodott, hogy a gyors döntések meghozatala kulcsfontosságú a nemzetközi futballban, és azt is láttuk, hogy folyamatosan a mögöttünk álló három mérkőzés ritmusában kell készülni ahhoz, hogy versenyképesek lehessünk. A kiválasztás időszakában járunk ebben a korosztályban, eltérő ütemben fejlődnek a fiatalok, ezért a csapat folyamatosan változik, sok játékosnak van esélye arra, hogy bekerüljön a válogatottba” - tette hozzá Belvon Attila.

U16-OS NEMZETKÖZI TORNA, PORTÓ
Norvégia–Magyarország 3–1 (0–1)
Magyarország:
Deczki Máté – Farkas Dániel (Horváth Csanád, 73.), Opavszky Balázs, Újvárosi Ádám, Zeke Márió (Győri Olivér, 24.) – Kovács Krisztián (Szoboszlai Dominik, 50.), Lipóth András (Csonka András, 73.) - Szerető Krisztofer (Tímári Norman, 41.), Schön Szabolcs, Bencze Márk (Molnár Dominik, 50.) – Horváth Olivér (Kiss Tamás, 60.)
Magyar gólszerző: Opavszky (20.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik