Válogatott: „Még a portugálokat is elcsíphetjük”

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 14:19
Kalmár Zsolt, a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő RB Leipzig magyar játékosa a Kisalföldnek adott hosszabb interjújában beszélt klubcsapatáról, az U20-as világbajnokság utáni hazatéréséről és a magyar válogatott selejtezőiről is.

„Nagyon fontos meccs lesz ez a románok ellen. Nagyszerű érzés lenne, ha meghívót kapnék, hiszen minden labdarúgó álma, hogy ott legyen a válogatottban. Persze ez majd attól is függ, mennyi meccs lesz a lábamban, és milyen teljesítményt tudok nyújtani itt, Lipcsében” – mondta a Kisalföldnek Kalmár Zsolt, akit Dárdai Pál távozásáról, és a vb-selejtező csoportbeosztásáról is kérdeztek.

„Engem meglepett Dárdai Pál távozása, nem számítottam arra, hogy elmegy. Sajnálom, de úgy gondolom, hasonló felfogású edző jött a helyére Bernd Storck személyében. Ami a vb-selejtező sorsolását illeti, szerintem nem kerültünk nehéz csoportba, minden előfordulhat, még az is, hogy elcsípjük a portugálokat. Persze előbb az Eb-selejtezőre kell koncentrálni.”Kisalföldnek Kalmár Zsolt, akit Dárdai Pál távozásáról, és a vb-selejtező csoportbeosztásáról is kérdeztek.

„Engem meglepett Dárdai Pál távozása, nem számítottam arra, hogy elmegy. Sajnálom, de úgy gondolom, hasonló felfogású edző jött a helyére Bernd Storck személyében. Ami a vb-selejtező sorsolását illeti, szerintem nem kerültünk nehéz csoportba, minden előfordulhat, még az is, hogy elcsípjük a portugálokat. Persze előbb az Eb-selejtezőre kell koncentrálni.”

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
16 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28
Ezek is érdekelhetik