Válogatott: az MLSZ Dárdaival fejezné be a selejtezőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 15:47
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) célja, hogy a válogatott Dárdai Pál szövetségi kapitány irányításával fejezze be az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

„Az MLSZ célja a decemberi megegyezés óta változatlan: Dárdai Pállal szeretné befejezni az Eb-selejtezőket, hiszen vele és a Herthával is ebben állapodott meg. De azt is el kell fogadni, hogy vezetőedzővé történt kinevezése új helyzetet teremtett, a kettős terhelés pedig hosszú távon nem tartható fent” – nyilatkozta Sztancsik Tamás, a válogatott kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek. Sztancsik Tamás, a válogatott kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek.

Hozzátette, amint Dárdai klubja, a Hertha BSC is jelezte, a Bundesliga-tagságát megőrző együttes vezetői a tréner rövid szabadságát követően, várhatóan július elején ülnek le vele átbeszélni a jövőt, így addig a szakvezető sem tud mit mondani.

„Dárdai arra kért, hogy tolmácsoljam a szurkolók és a média felé is, hogy ahogy korábban, úgy ezúttal is a türelemmel tehetik a legtöbbet azért, hogy elérjük a közös célt, azaz vele fejezhessük be a selejtezősorozatot.”

A magyar szövetség úgy véli, jelenleg mindennél fontosabb az Eb-selejtezők sikeres megvívása, hosszú távon viszont kiemelkedő jelentősége lehet annak, hogy Európa egyik legjobb bajnokságában egy magyar edző tartósan sikeres legyen.

„Senkinek sem érdeke, hogy egy ilyen tehetséges edző ideje korán kiégjen, ezért mindenképpen olyan megoldást szeretnénk találni, amely mindhárom fél számára elfogadható” – hangsúlyozta a kommunikációs vezető.

A tavaly szeptemberben ideiglenesen kinevezett kapitánnyal a magyar nemzeti csapat októberben Bukarestben 1–1-es döntetlent játszott, majd három nappal később a Feröer-szigetek vendégeként 1–0-ra nyert, s ugyanilyen különbséggel győzte le november közepén hazai pályán a finneket. Decemberben a sorozat végéig újabb megállapodást kötött vele és a Hertha BSC-vel az MLSZ, majd márciusban a görögökkel 0-0-t játszott a csapat Budapesten, múlt szombaton pedig Helsinkiben 1–0-ra verte a finneket.

A magyar együttes így 11 ponttal a harmadik helyen áll (jelenlegi legjobb harmadikként ez most egyenes kijutást ér) az Eb-selejtezők F-csoportjában, vezetnek a románok (14 pont), mögöttük az észak-írek (13) a másodikak. A mieink a sorozatban legközelebb szeptember 4-én fogadják a román válogatottat, három nappal később Belfastban játszanak az északírekkel.

 

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45
Ezek is érdekelhetik