Hertha: júliusban egyeztetnének Dárdaival, utána az MLSZ-szel is

Vágólapra másolva!
2015.06.15. 17:02
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC sportigazgatója, Michael Preetz a klub hivatalos honlapján keresztül gratulált Dárdai Pálnak a magyar válogatott finnországi sikeréhez.

Mint ismert, a berlinieket is edző Dárdai irányításával a mieink 1–0-ra nyertek Finnországban, ezzel pedig kedvező helyzetből várják az Európa-bajnoki selejtezők szeptemberi folytatását.a mieink 1–0-ra nyertek Finnországban, ezzel pedig kedvező helyzetből várják az Európa-bajnoki selejtezők szeptemberi folytatását.

„Nagyon örülünk, hogy Pál ilyen fontos győzelmet aratott a magyar válogatott élén, és most néhány nap nyugodt pihenést kívánunk neki” – idézi a klub honlapja Michael Preetz szavait.

A berlini egylet weboldala hozzáteszi, hogy Dárdai nyaralásának letelte után és a Hertha felkészülése kezdetén leülnek egyeztetni a szakemberrel a jövőjét illetően. Ezt követően a klub tárgyalni kíván a magyar szövetséggel is.

Mint ismert, a Herthának mint munkáltatónak joga van ahhoz, hogy véget vessen Dárdai szerepvállalásának a magyar válogatottnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik