Magyar-görög: már 5500 jegy elkelt az Eb-selejtezőre

MTI MTIMTI MTI
2015.03.11. 13:01
Két és fél nap alatt 5500 jegy kelt el a magyar labdarúgó-válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésére, a Groupama Arénában március 29-én sorra kerülő, görögök elleni találkozóra.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője az MTI-t tájékoztatva emlékeztetett rá, hogy jövő csütörtökig a belépők 20 százalékos kedvezménnyel, 2800, 3600, 6400 és 9600 forintért kaphatók, 20-ától ugyanezen jegyeket teljes áron lehet megvásárolni.

Azt is elmondta, hogy a finnek elleni novemberi mérkőzés előtt népszerű volt az internetes jegyvásárlás, a belépők több mint 40 százaléka így kelt el, s most is javasolja, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Személyesen a Ticket Express négy budapesti irodájában, vagy országszerte a Ticket Express partnerirodáiban lehet megvenni a belépőket. A vásárláshoz szurkolói kártya – azaz klubkártya vagy az MLSZ által kibocsátott futballkártya – szükséges.

Telt ház esetén összesen 22 ezer néző szurkolhat a csapatoknak, a vendégek 1100 jegyet kapnak. A március 29-i meccs 20.45 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44