Válogatott: „Dárdai küldetése véget ér, visszatér a Herthához”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.17. 17:59
null
Sokan szeretnék, ha Dárdai maradna a válogatottnál, persze nem Berlinben (Fotó: Veres Viktor)
A Hertha labdarúgócsapatának menedzsere, Michael Preetz egyértelműen kijelentette, hogy Dárdai Pál visszatér a berlini csapathoz és nem folytatja munkáját a magyar válogatott élén.

„Az tiszta sor, hogy a jó eredmények után a szövetség nyomást gyakorol Pálra. De ő a kezdetektől fogva nem hagyott kétséget afelől, hogy a magyarországi küldetése kedden véget ér. És azóta sem változott semmi" – mondta Michael Preetz a Kickernek.

A Dárdai Pált is foglalkoztató Hertha BSC labdarúgócsapatának menedzsere tehát egyértelműen kijelentette, hogy a magyar edző szerepvállalása az oroszok elleni felkészülési találkozóval véget is ér a válogatott élén.

„Pál kapitányi megbízatása nem hosszabbodik meg és megszűnik a magyarok Oroszország elleni mérkőzése után. Ezután visszatér, és százszázalékban a Herthánál végzett munkájára koncentrál."

Mint ismert, Dárdai három Eb-selejtezőre és a holnapi, Oroszország elleni felkészülési mérkőzésre vállalta megbízott szövetségi kapitányként a válogatott irányítását. Emellett ugyanis főállásban a berlini U15-ös csapat edzője.

Legfrissebb hírek

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27