Román-magyar: „Szeretném, ha nem érkezne magyar szurkoló”

Vágólapra másolva!
2014.10.03. 16:05
A sportszerűtlen megnyilvánulások megelőzéséről tárgyalt Bukarestben Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke Asztalos Csabával, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökével.

A csütörtöki megbeszélésről Asztalos Csaba elmondta a maszol.ro erdélyi magyar portálnak, hogy az FRF új elnökének programjában terjedelmes fejezet foglalkozik a diszkrimináció visszaszorításával, a sportszerűtlen megnyilvánulások felszámolásával, és Burleanu komolyan is veszi a kijelölt cél megvalósítását.

Asztalos Csaba hozzátette, a rasszista, idegengyűlölő megnyilvánulások elleni fellépés évek óta szerepel a romániai labdarúgás szabályzatában. „Örvendetes, hogy ennek újabban érvényt is szereznek” – jelentette ki a CNCD elnöke, aki hangsúlyozta, az általa vezetett intézménynek és a Román Labdarúgó-szövetségnek is az az érdeke, hogy ne legyenek incidensek a jövő szombati román–magyar Európa-bajnoki selejtezőn.

Asztalos megjegyezte, sportszerűtlen megnyilvánulások esetén a CNCD és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is a csapatot, a szövetséget sújthatja büntetéssel. Az egyéni megnyilvánulások ellen a csendőrség léphet fel.

„Jobban szeretném, ha Magyarországról nem érkezne senki sem erre a mérkőzésre. Nehéz lesz kezelni a helyzetet, nehéz lesz a két tábort a politikai korrektség medrében tartani” – tette hozzá a romániai diszkriminációellenes tanács magyar vezetője.

A bukaresti Nemzeti Aréna mintegy 55 ezer férőhelyes, a magyar szurkolóknak a szervezők 2852 jegyet biztosítottak és körülbelül ezer hely marad üresen biztonsági okokból.

A tavaly szeptemberben rendezett román–magyar vb-selejtező után a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki az etikai kódex 65. cikkelyének megsértése miatt a román szövetségre. A találkozó megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók „idegengyűlölő” rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak. A hazai közönség többször skandálta, hogy „kifelé a magyarokkal az országból”.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik