Román-magyar: Marica sportszerű szurkolásra biztat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 17:43
A mieink elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőt eltiltása miatt kihagyó Ciprian Marica sportszerű szurkolásra biztatta a román drukkereket, ugyanis félő, hogy bármilyen atrocitás esetén zárt kapus mérkőzéssel büntetne az európai szövetség.

„Még lábadozom a sérülésemből, de csatlakoztam a válogatotthoz. Ha nem is játszhatok Magyarország ellen, részt veszek a felkészülésben egy ilyen fontos meccs előtt, lélekben a csapattal leszek. Ha nem lennék eltiltva, vállalnám a játékot. Elégedetten látom, hogy nagy az érdeklődés, és az összes jegy elkelt. Ugyanakkor óvatosnak kell lenni, a következő meccseink is fontosak lesznek. Az egész sorozat alatt szükségünk van a szurkolók támogatására, nem lenne szerencsés, ha saját magunk elé emelnénk akadályt. Tiszteletben kell tartani az ellenfelet, és sportszerűen kell szurkolni, mert nagyon figyelnek minket" – írta a legnagyobb közösségi oldalon Marica, bejegyzéséhez egy román sálas képet mellékelve.Marica, bejegyzéséhez egy román sálas képet mellékelve.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik