Válogatott: „A magyarok tettek helyett csak panaszkodnak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.11. 12:13
Popovics Sándor, Hollandiában élő magyar futballtréner a Sport Klub Dodzsem című műsorában nyilatkozott a magyar labdarúgás pillanatnyi helyzetéről. A szakember megdöbbenve áll a válogatottal szemben támasztott, szerinte túlzóan pesszimista Eb-selejtezős elvárások előtt, azt viszont hibaként rója fel, hogy amíg Magyarországon a futballban élők a problémákkal foglalkoznak, addig Hollandiában a megoldásokat keresik a gondokra.

„Engem megdöbbentett, hogy az északírek elleni Eb-selejtező előtt nyilatkozó magyar sportújságírók szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy a válogatott nem tud kijutni a kontinensviadalra – mondta Popovics Sándor. – Ez éppen olyan, mintha valakit már azelőtt eltemetnek, hogy meghalt volna. Hollandiában például katasztrofálisan sikerült annak a Guus Hiddinknek a visszatérése a válogatott élére, aki nekem pályaedzőm volt két évig a De Graafschapnál, vereség felkészülési meccsen Olaszországtól, majd Eb-selejtezőn Csehországtól – előbbi meccs a tizedik percben, a kiállítás után eldőlt, utóbbin a hosszabbításban kapták a vereséget jelentő gólt. De itt még sincs földrengés, nincs anyázás. Megyünk tovább, és száz százalékig biztos vagyok abban, hogy meglesz a továbbjutás.Popovics Sándor. – Ez éppen olyan, mintha valakit már azelőtt eltemetnek, hogy meghalt volna. Hollandiában például katasztrofálisan sikerült annak a Guus Hiddinknek a visszatérése a válogatott élére, aki nekem pályaedzőm volt két évig a De Graafschapnál, vereség felkészülési meccsen Olaszországtól, majd Eb-selejtezőn Csehországtól – előbbi meccs a tizedik percben, a kiállítás után eldőlt, utóbbin a hosszabbításban kapták a vereséget jelentő gólt. De itt még sincs földrengés, nincs anyázás. Megyünk tovább, és száz százalékig biztos vagyok abban, hogy meglesz a továbbjutás.

A legnagyobb probléma viszont az, hogy évek óta egyre gyengébb otthon a színvonal, amit az MLSZ-nek már régen észre kellett volna vennie. Magyarországon mást sem csinálnak, mint panaszkodnak. Bár ebben a hollandok is nagymesterek. De nem arra használják fel az idejüket, hogy a problémákat felsorolják, hanem arra, hogy megoldják azokat.”

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik