Futsal Eb: a bomba erős spanyolok ellen is selejtezünk

2014.09.26. 18:04
A kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Spanyolországot, valamint Macedóniát és a jövő januári előselejtező legjobb csoportmásodikját kapta ellenfélül a magyar férfi futsalválogatott a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjére a pénteken megtartott sorsoláson.

A magyar csapatot a második kalapból sorsolták, a spanyolok jöttek az elsőből, míg a macedónok – akik 2015. március 17. és 22. között házigazdái lesznek a 2. számú selejtezőcsoport mini tornájának – a harmadikból. A magyar válogatott is szeretett volna rendezni, de nem kapott erre lehetőséget az UEFA-tól.

A hét csoportelső automatikusan kijut a 2016. február 2. és 13. között Szerbiában sorra kerülő Eb-döntőre, míg a másodikak és a legjobb harmadik helyezett jövő szeptemberben pótselejtező játszik párba sorsolva – ennek négy győztesével és a házigazda Szerbiával lesz teljes a finálé 12 csapatos mezőnye.

„A legjobbak ellen játszunk, de rendelkezünk azokkal a fegyverekkel, amivel megszerezhetjük a kijutást. Nyilván nem sok esélyünk van az első hely megszerzésére, de a második hely mindenképpen a célunk, és ezért meg is fogunk tenni mindent" – idézi a futsal-hungary.hu Sito Riverát, a magyar válogatott szövetségi kapitányát.

„Ebből a csoportból a második helyen tovább kell jutnunk. A spanyol válogatott a világ egyik legerősebb csapata, ezért sajnálom, hogy őket kaptuk a csehek vagy esetleg a horvátok helyett, mert ellenük lett volna esélyünk akár a csoportelsőségre is" – tette hozzá Trencsényi János, a válogatott játékosa.

Legfrissebb hírek

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 21:06

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 20:07

Fordított az Újpest, megőrizte pályaelőnyét a Nyíregyházával szemben a futsal NB I döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 20:38

Futsal NB I: kiütéses sikerrel egyenlített a döntős párharcban a Nyíregyháza az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 22:09
Ezek is érdekelhetik