Női válogatott: embert próbáló feladat előtt állnak a mieink

Vágólapra másolva!
2014.08.19. 17:58
Augusztus 20-án, 19 órától a Bozsik-stadionban lép pályára világbajnoki selejtezőn a magyar női labdarúgó-válogatott a világranglista negyedik helyén álló Franciaország ellen.

Jelenleg kilenc ponttal a negyedik helyen áll csoportjában a női válogatott, hat ponttal Ausztria mögött és öt ponttal Kazahsztán előtt. Szeptemberben további két világbajnoki-selejtezőt játszik még a csapat: ekkor idegenben, Ausztriában és Bulgáriában lép pályára együttesünk. A csoport listavezetője a mind a hét mérkőzését győzelemmel záró Franciaország. A szerdai mérkőzésre szóló jegyek 500 forintba kerülnek, a belépőket a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon lehet megvásárolni.meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon lehet megvásárolni.

Markó Edina, szövetségi edző szerint a franciák – akik májusban 4–0-s győzelmet arattak a mieink ellen – előttünk járnak, ám ettől függetlenül sokat lehet tanulni a mérkőzésből.

„Az első számú célunk, hogy a világranglista negyedik helyezettje ellen tisztesen helytálljunk. Minden mérkőzésen lehet fejlődni és tanulni, számunkra most ez is fontos. Május óta sokat fejlődött a csapat a játék egyes elemeiben, ha jobb eredményt érnénk el a franciaországi meccsünknél, azzal elégedettek lennénk. Tisztában vagyunk vele, hogy a franciák előttünk járnak infrastruktúrában, tömegbázisukban és egyéb lényeges területeken, ezért reálisan kell nézni az esélyeket” – mondta Markó Edina az mlsz.hu-nak.

A korábbi 55-szörös válogatott játékos a világbajnoki selejtezőcsoport további két mérkőzésétől pontokat vár.

„A világbajnoki selejtezősorozatban a jelenlegi, negyedik helyezéssel elégedett lennék, a franciák elleni meccset követően még két összecsapásunk van, Ausztriával és Bulgáriával idegenben játszunk majd. Ausztria ellen a pontszerzés a cél, Bulgária ellen pedig egyértelműen a győzelem” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A szerdán 19 órakor kezdődő mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Szőcs Réka (MTK Hungária FC), Kovács Klaudia (Astra HFC)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland), Gál Tímea (MTK Hungária FC), Papp Dóra (MTK Hungária FC), Tóth Gabriella (FC Lübars), Szabó Boglárka (Astra HFC)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC), Nagy Lilla (MTK Hungária FC), Csiszár Henrietta (FC Turgu Mures), Szuh Erika (FC Lübars), Rácz Zsófia (FC Lübars)
Támadók: Kaján Zsanett (MTK Hungária FC), Pádár Anita (MTK Hungária FC), Sipos Lilla (Verona), Zeller Dóra (TSG Hoffenheim), Vágó Fanni (Olimpia Cluj, Kolozsvár)

Legfrissebb hírek

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Női NB I: otthon is megverte az ETO-t, sorozatban hatodszor bajnok az FTC

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 19:25

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A Puskás Akadémia nyerte meg a bronzcsata első felvonását a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 17:40
Ezek is érdekelhetik