Válogatott: Pintér a mérkőzés előtt hirdet kezdőcsapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.04. 18:30
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csak közvetlenül a szerdai mérkőzés előtt hirdeti ki a finnek elleni kezdőcsapatát.

A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának beszámolója szerint a debütálása előtt álló szakember kedden két edzést vezényelt a kerettagoknak. A délelőtti gyakorláson könnyített munkát végzett az együttes, elsősorban a pontrúgásokat gyakorolták a játékosok. A futballisták később megtekintették az U19-es válogatott mérkőzését, a gárda 1–0-ra diadalmaskodott a finnek ellen a telki edzőközpontban.

A késő délutáni programban egy újabb tréning, valamint taktikai megbeszélés szerepelt.

Pintér Attila egyelőre nem szűkítette a keretet, s azt mondta, hogy csak közvetlenül a mérkőzés előtt hirdet kezdőcsapatot a 18 órakor kezdődő győri összecsapásra.

A késő délutáni programban egy újabb tréning, valamint taktikai megbeszélés szerepelt.

Pintér Attila egyelőre nem szűkítette a keretet, s azt mondta, hogy csak közvetlenül a mérkőzés előtt hirdet kezdőcsapatot a 18 órakor kezdődő győri összecsapásra.

A Nemzeti Sport Online olvasói azonban már ma összeállíthatják a holnapi kezdőt! szavazásunkat itt érheti el!

 

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49
Ezek is érdekelhetik