Női válogatott: pénteken mutatkozik be az új kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 19:50
Markó Edina pénteken, a házigazda horvátok ellen debütál a női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként a négycsapatos umagi nemzetközi viadalon.

Markó Edina a kinevezése óta eltelt néhány hét alatt két összetartást hirdetett meg az A-válogatottnál számításba vett labdarúgóknak, közülük választotta ki azt a tíz futballistát, akik a legjobban teljesítettek a gyakorlásokon, illetve a felméréseken. Hozzájuk csatlakozott tíz külföldön játszó labdarúgó, így alakult ki az a csapat, amely Umagban összeméri erejét a horvát válogatottal, az amerikai ligaválogatottal, valamint a lengyel együttessel.

„Ez a torna a kiválasztási folyamat egyik fontos állomása lesz – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. – Az első összetartáson harminchét játékost néztünk meg, a második edzőtáborba már csak huszonnyolc labdarúgót hívtunk be, közülük most tízen tartottak velünk Horvátországba, kiegészülve tíz légióssal, akiket most éles meccseken tudok szemügyre venni. Kevés időnk volt a felkészülésre, ezért egyelőre nem beszélhetünk begyakorolt csapatjátékról, inkább arról kaphatunk képet, hogy kik azok, akik a későbbiekben meghatározó futballistái lehetnek a válogatottnak. Nehéz meccsek várnak ránk, az amerikai női labdarúgás a világ közvetlen élvonalába tartozik, a lengyelek gyors ütemben zárkóznak az élmezőnyhöz, a horvátok pedig hozzánk hasonló játékerőt képviselnek. Szeretném, ha eredményesen kezdenénk meg a közös munkát, és a tornán lejátszott meccsek önbizalmat adhatnának a folytatásra.”

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Németh Júlia (Ferencvárosi TC), Aschenbrenner Réka (Honvéd)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Pincze Gabriella (Astra HFC), Tálosi Szabina (SC Südburgenland), Tóth II. Alexandra (Viktória Trend Optika FC), Gál Tímea (MTK Hungária FC), Szabó Boglárka (Astra HFC), Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC), Sipos Lilla (SC Südburgenland), Csiszár Henrietta (Marosvásárhely), Zágor Bernadett (Marosvásárhely), Rácz Zsófia (FC Lübars), Tóth Gabriella (FC Lübars), Vágó Fanni (Kolozsvár)
Csatárok: Zeller Dóra (Ferencvárosi TC), Jakabfi Zsanett (Wolfsburg), Szarvas Alexandra (SC Kriens), Szuh Erika (FC Lübars)

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA
2014. 03. 07., 15.00: Horvátország–Magyarország
2014. 03. 09., 15.00: Magyarország–Egyesült Államok ligaválogatott
2014. 03. 11., 11.00: Lengyelország-Magyarország

Legfrissebb hírek

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13

Spanyol címvédés a női labdarúgó Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.12.02. 21:26

Hozta a kötelezőt a Puskás Akadémia és az FTC is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 21:37

Női NB I: a Puskás Akadémia legyőzte az FTC-t; összeesett a szegedi csapat játékosa a pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.15. 21:00

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Női NB I: hárommal verte meg az újoncot a címvédő FTC

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 17:19
Ezek is érdekelhetik