Válogatott: Pintér a hibák javítását kéri az NB I-es edzőktől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 15:33
Csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházában találkozott az NB I-es csapatok vezetőedzőivel Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül az mlsz.hu.

„Pintér Attila közvetlenül a kinevezése után már kezdeményezett egy találkozót az edzőkollégákkal, és most ismét összejöttek szakvezetők, hogy megbeszéljék az elmúlt hetek tapasztalatait, valamint a következő időszak teendőit. A szövetségi kapitány köszönetet mondott azoknak a kluboknak, amelyek az eddigiekben rendelkezésre bocsátották labdarúgóikat, majd elmondta: a kerettagok részéről pozitív fogadtatásra leltek a rendszeres összetartások, a játékosok fegyelmezetten dolgoztak az edzőtáborozások során, és az elmúlt néhány hét alatt is sokat lépett előre a válogatott. A kapitány hozzátette: a közös edzéseken felfigyelt néhány hiányosságra a játékosoknál, ezek kijavításában kollégái segítségére is számít.

A vezetőedzők részéről kérésként elhangzott, hogy az összetartások időpontjai lehetőség szerint illeszkedjenek a versenynaptárhoz, és olyan időpontban legyenek, amikor kevésbé sűrű a csapatok programja. A jó hangulatú, konstruktív megbeszélés végén a jelenlevők megállapodtak abban, hogy a klubok négy tavaszi összetartásra (február 24., március 31., április 7., április 28.) elengedik a kiválasztott játékosokat, míg egy esetleges ötödik, májusi időpontról a későbbiekben születik döntés” – írja az mlsz.hu.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik