Futsal: márciusban a görögökkel meccsel a válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 13:52
Sito Rivera szövetségi kapitány keddtől háromnapos összetartásra hívta a válogatott keretet. A program a csütörtöki, Veszprém elleni edzőmérkőzéssel zárul. A csapat bő egy hónap múlva már mérkőzéseket játszik: március 16-án és 17-én Görögország együttesét fogadja – írja az mlsz.hu.

Futsalválogatottunk franciaországi túrával zárta a 2013-as évet, és Hollandiában nyitotta 2014-et. Mindkét országban két barátságos mérkőzést játszott a házigazdákkal, a franciákat sikerült az első mérkőzésen legyőznünk, ezt követően szoros mérkőzésen vereséget szenvedtünk. Hollandiában kétszer alulmaradt a válogatott.

A válogatott kerete keddtől Móron készül, ezúttal a győriek – Lódi Tamás, Dróth Zoltán, Balázs Zoltán és Harnisch Ákos – nélkül. Sito Rivera tizenhat játékosnak küldött meghívót, közülük Tombácz Róbert, Klacsák Bence, Karacs Dániel, Horváth Norbert és Komáromi Péter újonc. Utóbbi már részt vett a hollandiai út előtti összetartáson, de sérülése miatt nem utazhatott. A többiek először készülnek a felnőtt válogatott kerettel.

„Minden hónapban találkozunk a játékosokkal, szükség van erre, mivel lépést akarunk tartani az európai elittel. A vereségek ellenére a hollandok elleni mérkőzésből is sokat tanultunk. Ezúttal nincs hivatalos mérkőzésünk, de szerdán játszunk egy meccset a Veszprémmel, amit szeretnék külön megköszönni a klubnak. Természetesen az új kerettagokat is ki szeretném próbálni az edzőmérkőzésen” mondta Sito Rivera.

A válogatott következő ellenfele március 16-án és 17-én Görögország lesz. Az első mérkőzésre Szombathelyen, a másodikra Pápán kerül sor, egyaránt 18 órától.

A válogatott kerete:
Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)
Pallai Gábor (DEAC Futsal Club)
Tombácz Róbert (Újszegedi TC)
Szeghy Szabolcs (MAFC BME DA)
Öreglaki Norbert (MAFC BME DA)
Dávid Richárd (MVFC Berettyóújfalu)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Komáromi Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Horváth Norbert (Dunakeszi Kinizsi)
Karacs Dániel (Ferencváros)
Gyurcsányi Zsolt (Haladás VSE)
Klacsák Bence (Cső-Montage BFC)

Legfrissebb hírek

Győzelemmel rajtolt a címvédő, az előző idény ezüstérmese viszont kikapott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:18

Futsal NB I: döntetlennel indult az új idény

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 21:05

Kirgizisztánnal melegít a románok elleni Eb-pótselejtezőre a futsal-válogatott

Magyar válogatott
2025.08.06. 14:29

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsalklub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:12

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
2025.07.10. 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik