Válogatott: Urbán nem tenne még egy kísérletet Huszti visszahívására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.09. 12:31
Pintér Attila kemény stílusát üdvözítőnek tartja, viszont a helyében Huszti Szabolcsot még egyszer nem hívná a nemzeti csapatba a korábbi 40-szeres válogatott hátvéd, ma edző Urbán Flórián, aki a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Varga Zoltán vele kapcsolatos esetével illusztrálta, miért nem szabad hezitáló futballistákat győzködni. Urbán szerint a magyar ember kreatív, de az edzésprogramját nem szabad rábízni.

„Én biztos, hogy Pintér helyében nem tennék még egy kísérletet Huszti Szabolcs visszahívására. Belgiumban, a Mechelenben futballoztam, amikor Varga Zoltán lett a Ferencváros edzője: felhívott, bemutatkozott, mondta, szeretné, ha a Fradiban játszanék. Én erre azt mondtam, hogy hát meg ööö, mire megköszönte és letette a telefont. Másoknak pedig mesélte, hogy a hezitáló focistával nem tud mit kezdeni. Ezt a mai napig megtanultam tőle" – mondta Urbán.

„Pintér Attilához hasonlóan nálam is mindenki tiszta lappal indulna, ebben is igazat adok neki. Amikor Csank János volt a kapitány, behívott az irodájába és azt mondta, maga ha tiszta lappal nem is, de pöttyössel indul, két meccset kap a bizonyításra. Ugyanezt tenném most én is, Szalai Ádámmal úgyszintén" – jelezte a korábbi válogatott hátvéd.

„Pintér Attila szakmai munkájának részleteit annyira nem, az eredményeit viszont jól ismerem. A Fradiból bajnokot csinált, ám utána a játékosai levélben panaszkodtak a stílusára. A magyar focisták nem szeretik, ha kiverik belőlük az eredményt, szeretnek csak úgy ellenni a közegükben. Én is ilyen voltam Belgiumban, ha eltűrte az edzőm – Pintér ezt bizonyosan nem tűri el, ezért is örülök a kinevezésének. A magyar ember nagyon kreatív, de az edzésprogramját nem szabad rábízni" – véli a ma Vecsésen edzősködő Urbán Flórián.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vasas: lejár Pintér Attila szerződése

Labdarúgó NB II
2025.05.31. 19:49
Ezek is érdekelhetik