Válogatott: Dzsudzsák korábbi edzője lehet a magyar kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.23. 18:26
null
Fred Rutten a Nürnberget és az AZ Alkmaart is visszautasította az ősszel (Fotó: Action Images)
A Voetbal International információi szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felvette a kapcsolatot Fred Ruttennel a szövetségi kapitányi pozícióval kapcsolatban. Az érdeklődést az 50 éves holland tréner megerősítette.

 

Rutten a nyáron távozott a Vitesse-től, azóta nincs csapata, így az MLSZ-nek nem kell őt kivásárolnia, amennyiben neki szavaz bizalmat. Az 50 éves szakember úgy döntött, hogy az idén pihen, és pályafutását csak 2014 januárjától kezdené újra. Emiatt az ősszel visszautasította a Nürnberg és az AZ Alkmaar ajánlatát is.

Rutten számára a magyar válogatott irányítása elég motivációt adhat.

„A magyarokban rengeteg lehetőség van. Nagyon sok tehetséggel rendelkeznek, szóval ez remek munka lenne számomra” – nyilatkozta Rutten a Voetbal Internationalnak.

Fred Ruttent Magyarországon elsősorban arról ismerik a szurkolók, hogy ő irányította azt a PSV-t 2009 és 2012 között, amelyben Dzsudzsák Balázs a legjobb formájában futballozott. Az 50 éves edző nagy címeket nem nyert, de azért az nem rossz ajánlólevél, hogy 2008-ban az év edzőjének választották (Rinus Michels-díj), a PSV mellett a Schalkénál is megfordult. Ügyeit egyébként a Sports Entertainment Group menedzseriroda intézi, az az ügynökség, amely mások mellett a Ferencváros szakvezetőjét, Ricardo Monizt is képviseli – korábbi érdeklődésünkre nem cáfolták az ügynökség részéről, hogy a tréner azok között lehet, akit az MLSZ figyelmébe ajánlottak. Októberi cikkünkben már írtunk is arról, hogy ő is a magyar kapitányjelöltek közé kerülhet.

.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40
Ezek is érdekelhetik