Ábel örök álma magyar földben - újratemették Zsengellér Gyulát

Ha azt vesszük, hogy a magyar futball két világbajnoki ezüstérmet mondhat magáénak, s az egykori újpesti csatár az 1938-as vb-n második helyezett csapat tagja volt, szűkítjük a helyét az elitben. Ha hozzátesszük, hogy a vb-n négy meccsen 5 gólt szerzett, s ezzel Sárosi Györggyel és Silvio Piolával holtversenyben a második helyen végzett a góllövőlistán – a 8 gólos brazil Leónidas mögött –, egyértelmű a helye a legjobbak között. S rögtön még egy érdem: a vb-n mutatott teljesítményének is köszönhetően a világbajnokság évében – a magyarok közül egyedüliként – meghívták az Európa-válogatottba az angol szövetség megalakulásának 75. évfordulója alkalmából rendezett gálamérkőzésre.

A minden idők legjobb 50 magyar labdarúgója választáson a tizedik helyre rangsorolták, kortársai közül csupán a fradista Sárosi György előzte meg (8.), újpesti csapattársa, Szusza Ferenc közvetlenül mögötte áll a listán (11.). A csatársor valamennyi belső posztján remek játékot nyújtott, nem írhatjuk, hogy klasszikus középcsatár volt, mert a harmincas évek válogatottjában Sárosi „Gyurka" és Cseh II László is azt szeretett (volna) játszani. Zsengellér főleg centerként és balösszekötőként kapott helyet, de 1943-ban a finnek ellen jobbösszekötő volt a válogatottban, 1945. augusztus 19-én az osztrákok ellen balösszekötőként szerzett gólt, egy nappal később, szintén a sógorok ellen, centerből volt eredményes és adott gólpasszt az újonc Puskás Ferencnek (2:0 és 5:2, ide). S egy kulisszatitok, amit Zsengellér Zsolt, a labdarúgó fia árult el: az újpesti csatár jóban volt a Puskás családdal, így magától értetődő volt, hogy amikor Öcsi megkérte, „Ábel bá', menjen eggyel beljebb, ne kelljen balszélsőt játszanom", Zsengellér beljebb húzódott, a középcsatár posztjára. Az viszont tény, 39 válogatottságából 25 alkalommal a két összekötő helyén jutott szóhoz. Első újpesti idényében (1936–1937) Jánosy Béla edző leggyakrabban Vincze Jenő, Kállai Lipót, Zsengellér vagy Vincze, Zsengellér, Kállai sorrendben adta meg a belső hármast, Sternberg Lászlónál (1937–1938) Zsengellér, Kállai vagy Kállai, Zsengellér töltötte be a center és a balösszekötő posztot. A csapatot 1938–1939-ben irányító Guttmann Bélánál Zsengellér centert játszott, akárcsak első „közös" bajnokijukon a nála 8 évvel fiatalabb Szuszával 1941. február 23-án, de aztán az esetek többségében ő volt a balösszekötő Szusza oldalán.

Belső csatárok Agytrösztjében

A csehszlovákok ellen 1937-ben Dietz Károly szövetségi kapitány Sárosi, Cseh II, Zsengellér sorrendben adta meg a belső hármast. Félidőben 2:2 volt az állás, a szünet után Cseh II, Sárosi, Zsengellér felállásban futottak ki a belső csatárok. Cseh megsértődött, hogy nem ő a középcsatár, odaszólt Zsengellérnek, minek erőlködjenek. Ábel erre azt válaszolta, 300 pengő prémiumot ne hagyjanak a kasszában, tegyék oda magukat. Odatették, a labdát meg Sárosinak, aki második félidőben hat gólt, összesen hetet szerzett a 8:3-ra megnyert meccsen. Hármójukat nemes egyszerűséggel az Agytröszt elnevezéssel illették. Szóval maradjunk annyiban, belső csatár volt, eredetileg jobblábas, tanult ballábas, ahogyan a szakmában mondják.

Apropó, az Ábel elnevezés... Zsengellér imádta Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényét, a főhős neve ráragadt – pedig az öltözői humor inkább cyranói méretű orrát pécézte ki. A 75 évvel ezelőtti vb-n Sárosi góljával 1:0-ra vezettünk a Svájc elleni negyeddöntőben, az utolsó percben az újpesti balösszekötő állította be a végeredményt (2:0). A szünetben még panaszkodott, hogy labdával eltalálták az orrát, mire Balogh I István úgy replikázott, hogy az nem nagy kunszt. Az már inkább, hogy ötszörös gólkirály volt (1938, 31 gól; 1939, 56; 1943, 26; 1944, 33; 1945, 36). 1946-ban 51 gólja nem volt elég, bizonyos Deák Ferenc ugyanis 66 góllal lett a legjobb, '37-ben pedig azért nem nyert, mert Cseh „Matyi" 36 góljával szemben csak 35-ig jutott. Termeltek a csatárok rendesen, pedig még csak kis Polski sem járt a gólkirálynak, mint évtizedekkel később...

Igaz, ha akartak, vehettek maguknak autót a pénzükből: amikor Zsengellér 1936-ban a Salgótarjáni BTC-ből az Újpesthez igazolt, Hegyi Iván Magyarok nagy pályán című könyvében 5 ezer pengőt említ vételi árként, igaz, Andreides Gábor 1938 A párizsi ezüst ímű munkájában csupán 3 ezret. Hogy ez mennyit ért? Ugyanebben az évben mutatták be a Havi 200 fix című filmet, amelyből ugye ismerős, hogy „havi 200 pengő fixszel, ma az ember könnyen viccel".

Antal Zoltán, Hoffer József Alberttől Zsákig című könyvében olvasható: „Nagyszerűen értett társainak tervszerű foglalkoztatásához, helyzetbe hozásához. Villámgyors cseleivel, robbanékony kiugrásaival és jó helyezkedésével maga is gyakran eljutott a kapu elé. Gólképessége Schlosser, Takács II, Deák, Kocsis és Puskás eredményességével vetekszik. (...) A közelharcot lehetőleg elkerülte." Mint ahogyan az 1939-es Közép-európai Kupa elődöntőjének visszavágóján a Beogradski ellen. Az első meccsen az Újpest Belgrádban 4:2-re kikapott, a Megyeri úton félidőben 1:1 volt az állás. Zsengellért kemény ellenfele, Dragicsevics levette a pályáról, de Guttmann edző felhívta a figyelmét, egy olyan klasszis, mint ő, törődjön inkább a játékkal. A hegyi beszéd hatására a második félidőben Zsengellér 5 góljával 7:1-re nyertek a lila-fehérek, majd a KK magyar házi döntőjében a Ferencvárost is legyőzték. Még ez év novemberében Kassán lábtörést szenvedett, de fél év kihagyást követően újra játszott.

Ciprus, a béke szigete

A válogatottban legjobb játékát a görögök elleni vb-selejtezőn nyújtotta, a 11(!) magyar gólból ötöt vágott balösszekötőként. Másik kiemelkedő találkozóján, 1943. június 6-án Szófiában a mieink 4:2-re győzték le a bolgárokat a középcsatár Zsengellér négy góljával. (Egyébként ez volt az a meccs, amelyen a balszélső Tóth III Mátyás gólba tartó lövését egy alapvonal mögül a pályára beugró kiskatona kirúgta.)

A magyar első osztályban az SBTC-ben és az Újpestben futballozott, a válogatottban utolsó mérkőzését Albánia ellen (3:0) játszotta csereként 1947. augusztus 20-án, majd – már 32 évesen, engedéllyel – Olaszországba távozott. Akkor, amikor számos remek futballista hagyta el az országot. Senkey Imre, az AS Roma akkori edzője hívta az olasz fővárosba az ott is kiemelkedő nimbusz övezte Zsengellért. De már nem volt a régi. Viszont említést érdemel, hogy az emigráns magyar futballistákból verbuválódó együttes, a Hungária (Hungría) Zsengellérrel Dél-Amerikában is portyázott, végül a kolumbiai El Deportivo Samarios Santa Marta együtteséhez igazolt. Julio – mert „odaát" így hívták – játékos-edzőként két szezonban, 35 meccsen 23 gólt szerzett. Mégsem gazdagodott meg, fedélközben hajózott vissza Európába, s ezt követően telepedett le Cipruson.

Fia, Zsolt információja alapján hangsúlyozzuk, noha az 1948-ban a hatalmat megkaparintó kommunista rezsim a második világháború után külföldre távozó magyarokat egy kalap alá véve disszidensként kezelte, Zsengellér nem tartotta magát annak – mint ahogyan nem is volt az –, ezért sem nyilatkozott soha a Szabad Európa Rádiónak.

Felütésként jó lenne azt írni, hogy játékosként vagy edzőként külföldön is fényes karriert futott be, de nem: trénerként egyetlen bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett Cipruson, ahová egyébként egykori újpesti játékostársa, Künstler József hívta. Itt érte a halál 1999-ben. Ő távozott utolsóként az 1938-as vb-ezüstérmes együttesből.

És most, tizennégy év elteltével végleg hazatért.

Segítette Puskást és Szuszát
Szepesi György a legendás riporter ezt mondta Zsengellér Gyuláról: „Ott álltam az Üllői úti pálya szélén, amikor az első válogatottságán szereplő Puskásnak önzetlenül lepasszolta a labdát, és azt mondta, Öcsi, lődd be! Remek játékos volt, de engem emellett önzetlensége fogott meg. Ahogy a válogatottban Puskást, úgy az Újpestben Szuszát is hasonlóképpen segítette. A tudására pedig az a legtalálóbb, amit külföldön írtak róla, hogy ő a futball Paganinije."

PÁLYÁJA
Zsengellér Gyula
Született: 1915. december 27., Cegléd
Klubjai játékosként: Salgótarján (1930–1936), Újpest (1936–1947), AS Roma (1947–1949), Anconitana (1949–1950), El Deportivo Los Samarios Santa Marta (1951–1952)
Klubjai edzőként: Cosenza (1950), El Deportivo Los Samarios Santa Marta (1951–1953 játékos-edző), Pezoporikosz Larnaca (1951–1956), Apoel Nicosia (1956–1957), ciprusi szövetségi kapitány (1958–1959), Cosenza (1959–1961), Salernitana (1961–1962), Sarom Ravenna (1962–1964), Apollon Kalamaria (1964–1965), Apoel Nicosia (1965–1966), Pezoporikosz Larnaca (1966–1968), Anorthoszisz Famagusta (1968–1970), Cosenza (szaktanácsadó, 1972), Olimpiakosz Volosz (1972–1974), Apoel Nicosia (1975–1976), APOP Paphos (1976–1979)
Válogatottság/gól: 39/32 (1936–1947)
Eredményei játékosként: vb-2. (1938), magyar bajnok (1939, 1945, 1946, 1947), KK-győztes (1939), gólkirály (1938/31 gól, 1939/56, 1943/26, 1944/33, 1945/36), Európa-válogatott (1938), az élvonalbeli bajnoki mérkőzések alapján az Évszázad harmadik legeredményesebb góllövője
Eredményei edzőként: ciprusi bajnok (1954), ciprusi kupagyőztes (1976)