Válogatott: már Telkiben a csapat, öten is sérültek

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 12:34
A bukaresti vb-selejtezőt követően hajnali fél 3-ra ért Telkibe a magyar válogatott, és a szakmai stáb már az észtek elleni meccsre készíti a csapatot – közölte az mlsz.hu.

A tegnapi, háromgólos vereséggel zárult bukaresti vb-selejtezőt követően a játékosok Telki felé vették az irányt, és meglehetősen hosszú utazás végén, hajnali fél 3-ra értek az MLSZ edzőközpontjába. A futballisták esti letörtsége reggelre sem múlt el, kimondottan rossz hangulatban indult a nap, a keret egészséges tagjai komoran ballagtak ki a délelőtti átmozgató edzésre – a szakmai stáb feladata nem ígérkezik könnyűnek, a csapat taktikai felkészítése mellett három nap alatt lelket kell önteni a futballistákba – olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.

Az edzést néhányan sérülés miatt kénytelenek voltak kihagyni, orvosi vizsgálaton kezdte a napot a mérkőzésen lecserélt Varga József és Koman Vladimir, valamint a 90 percet végigjátszó, de húzódás vagy rúgás miatt fájdalomra panaszkodó Dzsudzsák Balázs és Vanczák Vilmos. Nem edzett Korcsmár Zsolt sem, ő ugyancsak sérüléssel bajlódik, rá egész biztosan nem számíthat kedden a kapitány, mert sárga lapot kapott Bukarestben, és a következő selejtezőn az eltiltását tölti.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz Pireusz)
Védők: Devecseri Szilárd (Haladás), Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Haladás), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth) – az észtek ellen eltiltás miatt nem játszhat, Laczkó Zsolt (Padova), Lipták Zoltán (Győri ETO), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (FK Ural), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Szakály Péter (Debreceni VSC-Teva), Varga József (Middlesbrough)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (Roda), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Schalke 04)
Biztonsági tartalékok: Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg), Nikolics Nemanja (Videoton), Pátkai Máté (Győri ETO), Varga Roland (Győri ETO)

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Olvasóink Vargát látták a legjobbnak, Szalait a leggyengébbnek az írek ellen

Magyar válogatott
2025.11.17. 17:11

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
2025.11.13. 14:43

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33
Ezek is érdekelhetik