Román-magyar: Marica szerint a csapat a sztár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 23:12
A magyar labdarúgó-válogatott 3–0-s vereséget szenvedett Romániában világbajnoki selejtezőn. Az első félidőben Ciprian Marica és Mihai Pintilii góljával már kettővel mentek a románok, a 88. percben pedig Cristian Tanase egyéni akciója végén beállította a végeredményt. Az első gól szerzője szerény maradt a mérkőzés után, pedig nemrégiben még rengetegen kritizálták az egyesület nélküli támadót.

„A román csapat a sztár, nem én, hatalmas dicsőség számomra a válogatottban szerepelni és boldoggá tenni az embereket. Nem számítottunk arra, hogy ilyen nagy különbséggel győzünk, de teljesen megérdemeltük. Nem üzenek semmit azoknak, akik nem hittek bennem, de jól tettem a dolgom, ez mindent elmond. Győzelmünk megérdemelt, sokaknak okoztunk ezzel örömet. A törökök ellen minden más lesz, az egy sokkal erősebb csapat, de a mai teljesítményünkre lehet támaszkodni. Fatih Terim tudja, hogyan rázza gatyába csapatát, azt hiszem, hátrány számunkra, hogy ő lett az új török szövetségi kapitány” – vélekedett Marica. Marica.

„Nagyon fontos győzelmet arattunk. Boldog vagyok, hogy boldoggá tehettem az egész országot. Meglepett még minket is, hogy mennyire motiváltan futballoztunk. Tudtuk jól, hogy ha győzünk, megelőzzük a magyarokat, tehát ez egy kulcsmérkőzés volt. Nem várt különbségű sikert arattunk, itt az ideje, hogy bezsebeljük a dicsérteket. A szurkolók támogatását köszönöm, ők újra kellenek ahhoz, hogy jó mérkőzést játsszunk Törökország ellen. Nagyszerű érzés a csapatkapitányi karszalagot viselni, érzem az extra terhet magamon, de büszkeséggel tölt el”– nyilatkozta a lefújást követően Vlad Chiriches, a Tottenham és a román válogatott védője.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik