Futsal Eb-pótselejtező: bravúr kell a továbbjutáshoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 12:40
null
Harnisch Ákos bizakodó a visszavágó előtt (Fotó: mlsz.hu)
Bizakodásra adhat okot a magyar futsalválogatott Ukrajnában elért eredménye (1–2) az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén. Bár a hazaiak többet próbálkoztak, a mieink végig egyenrangú ellenfelek voltak, így nem a véletlen műve a szoros végeredmény.

„Kissé mi is meglepődtünk, többet vártunk az ukránoktól, erősebbnek gondoltuk őket – mondta Harnisch Ákos, a Rába ETO futsalosa. – Sajnos elkerülhető gólokat kaptunk, az elsőt ráadásul rögtön a találkozó elején szögletből, pedig azokra külön készültünk, mégis figyelmetlenek voltunk egy pillanatra. Három hete együtt készülünk, ami rengeteget számíthat, bízom benne, hogy kamatoztatni tudjuk az együtt töltött időt. Sokat edzettünk, videóztunk, bizakodó vagyok a visszavágó előtt. Remélem, kijön nekünk a lépés, és azt sem bánnám, ha a buszozástól fáradtabbak lennének az ukránok. Mindenesetre az első perctől nekik esünk, letámadunk, amíg csak erő lesz a lábunkban, megyünk előre. Győzelemre készülünk, ha három gólt szerzünk, már jók lehetünk, abba belefér, hogy kapunk egyet. Ha megszerezzük a vezetést, akkor sem állhatunk le, mert egy gól nem nagy előny, arra pedig nem lehet játszani, hogy beállunk védekezni és valahogy csak kihúzzuk a mérkőzés végéig.”

Bár a Tippmixpronál az ukrán siker fizet a legkevesebbet, a bravúr nem is olyan régen összejött már a magyar válogatottnak, 2012-ben világbajnoki pótselejtezőn Szerbiát hazai pályán 1–0-ra megverte a csapat. Igaz, azt az eredményt az első mérkőzésen érte el, a visszavágón a szerbek győztek, és ők utazhattak Thaiföldre.

Ezúttal az 1–0 elegendő lenne a kontinenstornán való részvételhez.

A Magyarország–Ukrajna Európa-bajnoki pótselejtezőt a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.

FUTSAL
EB-PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
Magyarország–Ukrajna
Gyöngyös, 18.00 (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: Ukrajna–Magyarország 2–1

Legfrissebb hírek

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
7 órája

Szétlövés döntött a futsal Eb bronzmérkőzésén, Horvátország először dobogós

Minden más foci
10 órája

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében

Minden más foci
2026.02.04. 22:29

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42
Ezek is érdekelhetik