Futsal: a válogatottnál bíznak az ukránok legyőzésében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 11:04
A magasabban jegyzett ukrán futsalválogatott hazai pályán 2–1-re tudott ellenünk nyerni az Eb-pótselejtező első meccsén, az egygólos hátrányt jövő kedden, a gyöngyösi visszavágón próbálja meg ledolgozni a magyar nemzeti csapat. A harkivi mérkőzés magyar gólját szerző Dávid Richárd szerint a stabil védekezésnek köszönhető, hogy szoros találkozót tudtunk vívni az ukránokkal, mert a meccs egyes periódusaiban a mezőnyben fölényben játszottak a házigazdák.

„Örülök, hogy jó iramú, közönségszórakoztató meccset tudtunk játszani, természetesen a gólom külön öröm számomra, de a találat főként a csapat érdeme volt – idézi az MVFC-Berettyóújfalu játékosát az mlsz.hu. – Úgy gondolom, hogy a védekezésünk ezúttal stabilabb volt, mint korábban, ennek köszönhetjük, hogy megszorítottuk a házigazdákat. Ezzel az eredménnyel a visszavágón jó esélyünk lehet, főként azért, mert az eddigi befektetett munka egyre jobban kamatozik majd, napról napra lépünk előrébb. Az ukrán csapat fizikailag nagyon jó felépítésű játékosokból áll, roppant összeszokott együttes képét mutatta. Amit kért a mester, azt maximálisan betartottuk, de sajnos így is voltak pillanatok, amikor odaszögeztek minket a kapuhoz az ukránok. Kikaptunk, ám az egygólos különbséggel elégedettek lehetünk, Gyöngyösön kiharcolhatjuk a továbbjutást."

Gyurcsányi Zsolt azt emelte ki, hogy a közös munkának már most is látszik az eredménye, de válogatottunknak még időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen beérjen a Sito Rivera szövetségi kapitánnyal elvégzett munka.

„Csak három hete van együtt a csapat az új kapitánnyal, ezért még kell egy kis idő, hogy jobban összeszokjunk. Az ukránok ellen már a pályára tudtunk vinni olyan begyakorolt játékelemeket, amiket elvár tőlünk a mester, de lesz ez még sokkal jobb is. Több óra videózás szerepel a napi programunkban, próbálunk sok mindent begyakorolni, ezzel együtt Gyöngyösön még jobban oda kell figyelnünk ahhoz, hogy megvalósíthassuk a célkitűzéseinket. Van öt napunk a felkészülésre, meggyőződésem, hogy lehet esélyünk az Eb-részvételre" – mondta az mlsz.hu-nak a Szombathelyen futsalozó Gyurcsányi.

Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.09.30. 21:32

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07

Romániában jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.09.24. 20:52

Kiderült, a román drukkerek miért estek neki a csendőröknek és egymásnak a Magyarország elleni Eb-pótselejtezőn – fotó

Magyar válogatott
2025.09.24. 20:35

Több mint fél órára félbeszakadt a magyar futsalválogatott Románia elleni Eb-pótselejtezője

Magyar válogatott
2025.09.24. 19:00

Karnyújtásnyira a magyar válogatott az Eb-től

Magyar válogatott
2025.09.23. 18:24
Ezek is érdekelhetik