Válogatott: Smicer nehéznek ígérkező főpróbát vár

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 21:57
Vladimir Smicer, a csehek legendás játékosa négy éve fejezte be a profi futballt, most válogatottja csapatmenedzsereként érkezett Magyarországra. Az mlsz.hu-nak adott interjújában elmondta, nehéz főpróbára számít, ugyanakkor várja is a meccset, mert labdarúgóként csak egyszer játszott ellenünk.

„Tavaly, a magyar válogatott elleni vereség után egy kimondottan sikeres Európa-bajnokságot zártunk, majd jött egy újabb hullámvölgy. Az a dolgunk, hogy olyan csapatot építsünk, amely jól szerepel a tétmérkőzéseken, ennek érdekében az elmúlt egy évben új futballistákat építettünk be a csapatba, és a játékunkban is van néhány újdonság. A változások időszakát éljük, bízom benne, hogy az őszi vb-selejtezőkre összeáll a csapat" – mondta Vladimír Smicer az mlsz.hu-nak.Vladimír Smicer az mlsz.hu-nak.

„Tavaly Prágában kikaptunk, az a meccs megmutatta Egervári Sándor együttesének erősségét. Nem becsülöm le a barátságos mérkőzések fontosságát, de számunkra most a soros vb-selejtező a legfontosabb. A magyarok elleni meccs egy főpróba, még ha igen nehéznek ígérkező főpróba is" – tette hozzá a cseh válogatott menedzsere, aki játékosként csak egyszer szerepelt ellenünk.

„Furcsa, hogy bár a két ország egy régióban található, szinte szomszédoknak számítunk (Smicer egyszeres csehszlovák válogatott, pályafutása elején tehát valóban szomszédként játszhattunk volna ellene – a szerk.), mégis csak egyszer léptem pályára a magyar válogatott ellen. Akkor Cipruson volt a meccsünk, ha jól tudom, éppen azon a tornán debütált a csapatukban Gera Zoltán, aki később szép karriert futott be Angliában. A magyarokkal való találkozásaim tehát meglehetősen ritkák voltak a pályán, kevés élményt szereztem a labdarúgásukkal kapcsolatban, ilyen értelemben még inkább várom a szerdai mérkőzésünket."

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik